A mai helyszíni rendőrségi intézkedéseken túl az ukrán hatóságoknak már korábban is fel kellett volna lépniük annak érdekében, hogy megelőzzék a Kijev Pride felvonulóit ért erőszakos támadásokat. A résztvevők közül többen megsérültek – nyilatkozta az Amnesty International.

A szervezőkkel való egyeztetés és az evakuálási terv hiányában – annak ellenére, hogy legalább 1500 rendőr és a nemzeti gárdához tartozó katona volt jelen – nagyjából 10 felvonuló sérült meg, amikor homofób tüntetők támadtak rájuk. Legalább öt rendőr is a sebesültek között van, közülük egy súlyos sérüléseket szenvedett.

„Iszonyú volt az a homofób erőszak, amely ma elözönlötte Kijev utcáit, és már jóval korábban lépni kellett volna, hogy megelőzhessük. A rendőrség ahelyett, hogy a felvonulók védelme érdekében intézkedett volna az erőszakos fenyegetések ügyében, csak tegnap döntött arról, hogy biztosítja a rendezvényt. Ha több időt szántak volna a tervezésre és az egyeztetésre, talán elkerülhető lett volna néhány sérülés” - mondta Denis Krivosheev, az Amnesty International európai és közép-ázsiai igazgatóhelyettese.

„Rendkívül fontos, hogy a hatóságok nyomozást folytassanak az elkövetők ellen, felelősségre vonják őket, és mindent elkövessenek annak érdekében, hogy a jövőben megvédjék az LMBTI közösség tagjait a hasonló támadásoktól.”

2012-ben és 2014-ben az utolsó pillanatban kellett lemondani a Kijev Pride-ot, miután a rendőrség közölte a szervezőkkel, hogy a fenyegetések miatt nem tudják garantálni a résztvevők biztonságát. Idén a Szvoboda (Szabadság) és a Jobb Szektor nevű szélsőjobboldali csoportok ismét megfenyegették a szervezőket. A rendőrség közös megbeszélések alkalmával igyekezett meggyőzni a szervezőket, hogy ne tartsák meg a felvonulást, de végül június 5-én elvállalták a Pride biztosítását.

Biztonsági okokból a felvonulás útvonalát egészen az utolsó pillanatig titokban tartották. A menet délelőtt 10 órakor indult több mint 250 felvonuló részvételével. A támadások nem sokkal az indulás után kezdődtek. Bár a rendőrök igyekeztek megvédeni a menetet – legalább 28 ellentüntetőt letartóztattak – ez nem minden esetben volt elég. Egy szemtanú az Amnesty Internationalnek elmondta, hogy a sorfalat álló rendőrök semmit sem tettek, hogy megvédjék a nemzetközi megfigyelőket, akiket a megvadult ellentüntetők üldözőbe vettek.

„Nagyon szomorú, hogy ilyen durva és erőszakos homofób támadás érhet egy olyan menetet, melynek célja épp az egyenlőség, a változatosság, a véleménynyilvánításhoz és a gyülekezéshez való jog ünneplése, és hogy a rendőrség ennyire tehetetlen” - mondta Denis Krivosheev.

„Maga a tény azonban, hogy a felvonulást egyáltalán megtarthatták, azt mutatja, hogy Ukrajna fontos toleranciavizsgát tett. A tesztet ugyanakkor nem sikerült hibátlanul vagy fájdalommentesen teljesíteni, és az is biztos, hogy még hosszú út áll az ország előtt, mielőtt eljutnának egy toleránsabb társadalomhoz.”

HÁTTÉR

Petro Poroshenko elnök kiállt az aktivisták alkotmányban lefektetett, felvonuláshoz való jogáért, az Amnesty International tagjai pedig közel 20 000 aláírást gyűjtöttek azért, hogy a hatóságokat rábírják a felvonulást biztosítására.

A kezdeményezéshez magánemberként francia, amerikai, holland és svéd diplomaták is csatlakoztak.

Ukrajna már többször kudarcot vallott az LMBTI személyek véleménynyilvánítási szabadságának és békés gyülekezéshez való jogának védelmében.

2012-ben a május 20-ra tervezett Pride-ot le kellett mondani, miután a szervezők mind magánszemélyektől, mind csoportoktól számos erőszakos fenyegetést kaptak, és a kijevi rendőrség nem tudta garantálni a demonstrálók biztonságát – ahogy ők fogalmaztak: „emberek sérültek volna meg”.

A 2014. július 5-re tervezett Pride-ot szintén nem tudták megtartani, mivel a rendőrség röviddel a rendezvény előtt közölte a szervezőbizottsággal, hogy a várható ellen demonstrációkkal szemben nem tudják garantálni a résztvevők biztonságát.

Az első LMBTI Pride-ot 2013-ban tartották Ukrajnában. A felvonuláson mintegy 100 résztvevő és 500 ellentüntető jelent meg. A menet akkor a külvárosba szorult, mivel a városközpontból bírósági végzés tiltotta ki. A rendezvény abban az évben egybeesett a Kijev napi ünnepségekkel. A fővárosi önkormányzat ezért azt szerette volna, ha minden demonstrációt betiltanak, amely nem a hivatalos ünnepléshez kapcsolódik, azonban ezt nem sikerült elérniük.