A világ vezetői több millió menekültet ítélnek elviselhetetlen életre és sokukat halálra azáltal, hogy nem biztosítják az alapvető humanitárius védelmet számukra – közölte az Amnesty International a június 20-i Menekültek Világnapját megelőző Bejrútban nyilvánosságra hozott jelentése kapcsán.

  • A legsúlyosabb menekültügyi válság a II. világháború óta;

  • Egymillió menekültnek borzalmasan nagy szüksége van a letelepítésre;

  • Négymillió szíriai menekült küzd a túlélésért Törökországban, Libanonban Jordániában, Irakban és Egyiptomban;

  • A szubszaharai Afrikában több mint hárommillió menekült van, de 2013 óta csupán kis részüknek ajánlottak letelepülést;

  • 2014-ben 3500-an fulladtak meg, miközben a Földközi-tengeren próbáltak átkelni. 2015-ben eddig 1 865-en vesztették életüket ugyanezen okból;

  • 2015 első három hónapja alatt 300 ember halt meg az Andamán-tengeren éhezés, kiszáradás vagy a hajók legénysége által alkalmazott erőszak miatt.

Töltsd le jelentésünket!

A Menekültügyi Világválság: súlyos hanyagság (The Global Refugee Crisis: A conspiracy of neglect) című jelentés több millió menekült elképesztő szenvedését vizsgálja Libanontól Kenyáig, az Andamán-tengertől a Földközi-tengerig, és radikális változtatásra szólít fel abban a tekintetben, ahogy a világ a menekülteket kezeli.

Jelenleg korunk legsúlyosabb menekültügyi válságának vagyunk tanúi, több millió nő, férfi és gyermek embertelen háborúk közepette küzd az életben maradásért emberkereskedők hálózata és olyan kormányok mellett, melyek önző politikai érdekeket hajszolnak, ahelyett, hogy alapvető emberi együttérzést tanúsítanának.” – mondta Salil Shetty, az Amnesty International főtitkára. „A menekültügyi válság a 21. század egyik meghatározó kihívása, és a nemzetközi közösség reakciója szégyenteljes kudarc. Mind az irányvonalak, mind pedig a gyakorlat alapos átalakításra szorulnak, hogy létrejöhessen egy összefüggő, átfogó globális stratégia.”

Az Amnesty International a menekültvédelmi rendszer újraindítására dolgoz ki javaslatot, és arra ösztönzi az államokat, hogy tegyenek szilárd kötelezettségvállalást jogi kötelességeik betartására és újítsák meg a nemzetközi felelősség-megosztással kapcsolatos kötelezettségvállalásukat. Az Amnesty International többek között az alábbi lépések megtételére sürgeti a kormányokat:

  • Vállaljanak kötelezettséget, hogy az elkövetkező négy évben együttesen letelepítik azt az egymillió menekültet, akiknek jelenleg letelepítésre van szükségük.

  • Hozzanak létre egy globális menekültügyi alapot, amely eleget tesz minden, a későbbi menekültügyi válságokban az ENSZ által kiadott segítségkérésnek, és pénzügyi támogatást nyújt a menekülteket nagy számban befogadó országok számára.

  • Teljes körűen ratifikálják az ENSZ Menekültügyi Egyezményét.

  • Hozzanak létre tisztességes belföldi rendszereket a menekültek kérelmeinek elbírálására és garantálják, hogy a menekültek hozzájuthatnak olyan alapvető szolgáltatásokhoz, mint az oktatás és az egészségügyi ellátás.

„A világ többé már nem teheti meg, hogy csak ül a babárjain és nézi, ahogy a Libanonhoz és Törökországhoz hasonló országok hatalmas terheket vállalnak magukra. Egyik országot sem szabadna egyedül hagyni a súlyos humanitárius vészhelyzet kezelésében – pusztán azért, mert éppen közös az országhatáruk egy konfliktushelyzetben lévő országgal – úgy, hogy a többi országtól ennyire kevés segítség érkezik.” – hangsúlyozta Salil Shetty. „A kormányoknak világszerte kötelességük, hogy mindent megtegyenek a biztonságot kereső emberek életben maradásáért. Biztonságos helyet kell biztosítaniuk a kétségbeesett menekülteknek, létre kell hozniuk egy globális menekültügyi alapot, és hatékony lépéseket kell tenniük az emberkereskedő csoportok bíróság elé állítása érdekében. Itt az ideje fokozni a menekültek védelmét, hiszen enélkül a világ vezetői bűnrészessé válnak ebben az egyébként elkerülhető tragédiában.”

Szíria: A világ legnagyobb menekültügyi válsága

Több mint négymillió menekült hagyta el Szíriát, 95%-uk az alábbi öt fő fogadóország egyikében tartózkodik: Törökország, Libanon, Jordánia, Irak és Egyiptom. Ezek az országok jelenleg nagyon nehezen boldogulnak. A nemzetközi közösség nem biztosított nekik vagy a menekülteket támogató humanitárius szervezeteknek elegendő forrást. A UNHCR, azaz az Egyesült Nemzetek Menekültügyi Főbiztosságának felszólításai ellenére túlságosan kevés letelepítési helyet kínáltak a szíriai menekülteknek.

A helyzet annyira kétségbeejtő, hogy néhány Szíriával szomszédos ország mélységesen aggasztó lépésekhez folyamodott, például megtagadta a kétségbeesett emberek belépését az országuk területére és visszatoloncolta őket a konfliktusba.