1998. október 16-án fogták el Londonban Augusto Pinochet tábornokot. A korábbi chilei államfő őrizetbe vétele megváltoztatta a nemzetközi igazságszolgáltatásról kialakult képet. Tizenöt évvel később a történet két szereplője, a spanyol ügyvéd, Joan Garcés és az Amnesty International korábbi Chile kutatója, Virginia Shoppeé megosztja velünk az emlékeit arról az eseményről, amely megdöbbentést váltott ki az Atlanti-óceán mindkét partján.

1998. október 3-án Virginia Shoppeé ült az Amnesty International londoni irodájában az asztalánál, és éppen napi rendes Chilével kapcsolatos sajtószemléjét végezte, amikor egy meglepő híradásra lett figyelmes a L'Agence France-Presse magazin oldalán. A hír szerint Pinochet, korábbi chilei elnök, nyugdíjazott generális Európába utazik, köztük Nagy-Britanniába.

Az Amnesty International korábban sokat tett azért, hogy a 17 évig tartó Pinochet katonai junta atrocitásait leleplezze, melyek több mint 3000 ember eltűnéséért, és ezrek megkínzásáért tehetők felelőssé.

Shoppeé első gondolata az volt, hogy Pinochet európai utazása jó alkalom arra, hogy ismét reflektorfénybe kerüljön az eddig elvégzett munka. Megbeszélte a dolgot Javier Zúñigával, az Amnesty International Amerika Osztályának akkori igazgatójával, és előkészítette az első Pinochet-ügyről szóló dokumentumot arra, hogy a szervezet az elkövetkező hetekben közzétegyen.

A dokumentum arra emlékeztette az európai kormányokat, beleértve a britet is, hogy a Kínzás elleni Nemzetközi Egyezmény értelémben, a Pinochet által elkövetett bűnök alapján kötelességük őt őrizetbe venni.

„Kiadtuk a Pinochet Európába érkezéséről szóló dokumentumot, mert úgy gondoltuk, ez a legkevesebb, amit meg kell tennünk, de nagyobb hatásra nem számítottunk. Hét hónappal azelőtt jártam Chilében, ahol politikusokkal, áldozatokkal és azok rokonaival, valamint civil szervezetekkel találkoztam. Senki nem gondolt Pinochet őrizetbe vételére. A rezsim alatt elkövetett emberi jogi sérelmeket lezárt ügynek tekintették.”

Ugyanakkor 1996 júliusában a Pinochet letartóztatására irányuló jogi eljárást már megindította a spanyol ügyvéd Joan Garcés, aki a korábbi chilei elnök, az elűzött és halálba kergetett Salvador Allende tanácsadója volt.

Garcés úgy gondolta, hogy az egyetemes törvénykezés alapelvét alkalmazva, mely szerint bármely állam eljárást indíthat olyan egyének ellen, akik a bűncselekményt egy másik országban követték el, megvádolhatja Pinochetet.Az ügyvéd felidézi, hogyan bátorította őt az a tény, hogy az argentin katonai rezsim atrocitásainak feltárásában éppen ez időben előrelépést lehetett tapasztalni.

„A Spanyol Nemzeti Bíróság, miután a Parlament 1985-ben elfogadta a egyetemes törvénykezés alapelvét az emberiség ellen elkövetett, terrorista és népirtás bűncselekmények esetében, tárgyalt egy Argentínában megkínzott áldozatok és eltűnt személyek hozzátartozói által indított polgári pert.”

Garcés egy hasonló polgári pert indított Chilében, és csapatával megkezdte a Spanyol Nemzeti Bíróság elé tárandó, Pinochetre nézve terhelő bizonyítékok összeszedését. Áldozatok tucatjai érkeztek Spanyolországba, hogy vallomást tegyenek a chilei katonai elnyomás alatt elszenvedett sérelmeikről.

„Vártuk a megfelelő pillanatot, amikor nemzetközi elfogató parancsot adhatunk ki Pinochet ellen. Az ügy igen összetett volt. Meg kellett várnunk, hogy egy olyan országba érkezzen, ahol az igazságszolgáltatás elég erős és független ahhoz, hogy ellenálljon az őrizetbe vétel által okozott politikai és diplomáciai nyomásnak.”

Ez a pillanat akkor jött el, amikor nyilvánvalóvá vált, hogy Pinochet Nagy-Britanniába érkezik.Október 15-én Garcés csapata előkészítette Pinochet letartóztatási parancsát, amelynek végső célja a Spanyol Nemzeti Bíróságnak való kiadatása, és bíróság elé állítása volt. A letartóztatási parancsot elküldték a brit hatóságoknak, és a rá következő napon Pinochetet őrizetbe vették. A The Clinic nevű drága magánkórházban történt meg a letartóztatás, ahol a tábornok egy operáción esett át.

Ez volt az első eset, hogy egy korábbi államfőt az egyetemes törvénykezés alapelve alapján vegyenek őrizetbe.

Ettől a ponttól Garcés és csapata az Amnesty Internationallel közösen munkálkodott azon, hogy Pinochet kiadatása mihamarabb megtörténjen. A szervezet vezető szerepet játszott abban, hogy a nyugalmazott tábornokot Spanyolországban bíróság elé lehessen állítani. Shoppeé így emlékszik vissza: „Pinochet őrizetbe vétele mérföldkő volt az emberi jogokért folytatott harcban. Nem hagyhattuk, hogy egy négymondatos újságcikk tudósítson erről a fontos eseményről. Meg kellett ragadnunk a lehetőséget, és biztosítani, hogy a bűnös bíróság elé álljon.”

Nagy-Britannia bírái 1999-ben azt az ítéletet hozták, hogy Pinochetet ki kell adni Spanyolországnak, de ez sosem történt meg. Az akkori belügyminiszter, Jack Straw miután egy ellentmondásos orvosi teszt a diktátort alkalmatlannak tartotta a bíróság előtt való megjelenésre, egészségügyi okokra hivatkozva 2000-ben elrendelte szabadon bocsátását, így ebben az évben mint szabad ember visszatérhetett Chilébe.

Garcés és Shoppeé úgy gondolják, hogy a politika szólt közbe. Véleményük szerint bár a Pinochet őrizetbe vétel nem úgy alakult, ahogy remélték, az eset óriási előrelépés az emberi jogokért folyó harcban. Garcés hozzáteszi:

„A brit bírák komolyan vették az eljárást, és végül, véleményünk szerint is, a nemzetközi jogi gyakorlatban elfogadott eredmény született. Ám a nap végére a Brit Kormány, a Chilei és Spanyol Kormány, valamint gazdasági, diplomáciai és egyéb sötét érdekek nyomására, nem fogadta el az ítéletet.”

„Nem szabad elfelejtenünk, hogy Pinochet az igazságszolgáltatás számkivetettjeként halt meg. Tudta, hogy a nemzetközi társadalom bűnözőnek tartja.”

Amikor Pinochet visszatért Chilébe, jogi keresetek tucatjait fogalmazták meg ellene. Shoppeé így vélekedik:„Pinochet nem ártatlan emberként tért vissza országába, nem ártatlanul meghurcolt korábbi államférfiként, hanem az emberi jogokat súlyosan megsértő bűnösként, akit egészségi állapotára hivatkozva nem állítottak bíróság elé.”

„Az áldozatok kérelmei, úgy gondoltuk, ismét a közvéleményre tartoztak. Chile megváltozott. Már nem az a Chile volt, amit 1998 márciusában megismertem, amikor senki nem mert beszélni a katonai junta által elkövetett emberiség elleni bűntettekről. Chilének szembe kell néznie a múltban elkövetett bűnökkel, azzal a múlttal, amiről a diktátor londoni őrizetbe vétele előtt nem mertek beszélni.”