Az Amnesty International által tett lampedusai látogatás felfedte, hogy az EU korlátozott keresési és mentési erőforrásai hozzájárultak a migránsok százait szállító négy gumicsónak szörnyű tragédiájához a Földközi-tenger déli részén.

A 300 életet követelő tragédiát követően az Amnesty International kutatócsoportja Rómában és Lampedusán is interjúkat készített az események túlélőivel, az Olasz Partiőrség egyes tagjaival, valamint a helyi hatóságokkal.

A feburár 8-i, vasárnapi segélykérés befutásának idején az EU vízi határfelügyeletéért felelős legfőbb hajója, a Triton, több száz kilométerre, Málta partjainál horgonyzott karbantartási munkálatok miatt. Az egykor az olasz Mare Nostrum néven ismert keresési és mentési műveleteiben nagy szerepet játszó katonai hajók még messzebb, Szicília partjainál álltak.

Matteo de Bellis, az Amnesty International Olaszországban dolgozó munkatársa szerint, aki nemrég tért vissza Lampedusa szigetéről, az „olasz partiőrség tisztjei példátlan bátorsággal reagáltak az SOS-jelzére, önmagukat sem kímélve, hosszú órákon keresztül küzdöttek az áldozatok életéért, nem törődve a vihar okozta egyre veszélyesebb körülményekkel a tengeren. Lehetetlen megmondani, hogy jobb erőforrásokkal mennyivel több életet sikerült volna megmenteniük, de valószínűleg az áldozatok száma jóval alacsonyabb lenne”. De Bellis hozzátette, hogy amíg az olasz Mare Nostrum-műveletek helyébe nem vezetnek új keresési és mentési műveleti kapacitást, menekültek és migránsok százai veszhetnek oda a tengeren való átkelés során.

A hétvége folyamán a menekültek és a migránsok ismét nagy számban hagyták el lakóhelyüket, és elemzések szerint számuk tovább dagad a Líbiában végbemenő erőszakhullámnak köszönhetően. Az Olasz Partiőrség szerint az olasz hatóságok és kereskedelmi hajók eddig több mint 2800 ember életét mentették összesen 18 hajóról február 13 és 15 között. Csak febuár 15-én, vasárnap, 2225 embert menekítettek meg mintegy egy tucatnyi hajóról. Mindez egy héttel a 300 ember életét követelő tragédia után történt, amikor a tomboló vihar ellenére négy gumicsónaknyi menekült próbált eljutni Líbiából Olaszországba, sikertelenül. Az Amnesty Internationalnek lehetősége nyílt beszélni pár túlélővel. 

Indulás Líbiából

A túlélők visszaemlékezései szerint összesen 400, többségében fiatal nyugat-afrikai férfi tett kísérletet arra, hogy átkeljen a Földközi-tengeren, négy gumicsónak segítségével, amikor február 8-án, vasárnap bajba kerültek.

Elbeszéléseik szerint az embercsempészek Tripoli közelében várakoztatták őket az indulás előtt, miután a körülbelül 650 eurónak megfelelő összeget csikartak ki tőlük. Február 7-én, vasárnap este a felfegyverzett embercsempészek a Tripolitól 40 km-re, nyugatra fekvő líbiai kikötővárosba, Garabouliba vitték a bevándorlókat, és négy felfújható gumicsónakba szállították őket. Másnap már korán reggel nyilvánvalóvá vált, hogy komoly veszélybe kerültek.

Az SOS-hívás

Az olasz partiőrség tisztjeinek beszámolói szerint feburár 8-án kora délután futott be hozzájuk a segélyhívás műholdas telefonon keresztül, 120 tengeri mérföldnyi (222 km) távolságból Lampedusától délre és 40 tenger mérföldnyire (74 km) Líbiától északra. A hívás többnyire érthetetlen volt, de a tisztek meg/kiértették az angolul  elhangzó ’veszélyes, veszélyes’ szavakat.

A partiőrség tisztjei hangsúlyoztál, hogy az akkori körülményeket figyelembe véve egyértelművé vált számukra, hogy a migránsok a vesztükbe hajóznak. A Földközi-tengerre és környékére szóló időjárás-előrejelzések az egész hétre rossz időt jósoltak. A csónakokat mindössze kisteljesítményű motorok hajtották, és az is nyilvánvaló volt, hogy az embercsempészek nem biztosítottak a számukra megfelelő mennyiségű üzemanyagot.

A túlélők közlése szerint mintegy 300 ember veszett oda. A migránsok, akiknek a többsége igen gyéren volt felöltözve, két napon át igen szélsőséges időjárási körülményeknek volt kitéve, mint például a fagypont közeli hőmérsékletnek, az esőnek és a jégesőnek, miközben hajóik az akár 8 méteres  magasságot is elérő hullámokon hánykolódtak.

Az olasz partiőrség tagjainak este 9 körül sikerült egy csónaknyi, összesen 105 embert kimenekíteniük, de közülük 29-en, a kihűlés és egyéb okok miatt, a mentést követően elhunytak. Két kereskedelmi hajó két másik csónakból további 9 embert mentett meg. A túlélők beszámoltak arról, hogy összesen négy csónakkal indultak útnak, amelyek 1-től 4-ig voltak megszámozva. Egy hajó még mindig hiányzik.

Az Amnesty International megszólaltatta a 24 éves Maliból származó Ibrahimot, aki egy társával együtt az egyik hajó egyetlen túlélője:

„Vasárnap [este 7 körül] a csónakból elkezdett szivárogni a levegő, és vízzel telítődött meg. Az emberek beleestek a vízbe. Minden egyes hullám 2-3 embert sodort magával. A csónak eleje megemelkedett, így a csónak hátuljában ülő emberek is a vízbe estek. Ekkor már csak körülbelül 30 ember maradt a csónakban. A hajó egyik oldala...a felszínen maradt... és [belekapaszkodtunk egy kötélbe] a víz már egészen a hasunkig ért. [Végül] mindössze négyen maradtunk. Egész éjszaka kitartottunk, együtt. Esett az eső. Hajnalban ketten eltűntek. Reggel megláttunk egy helikoptert. Volt egy piros póló a tengerben; azt ráztam meg figyelmeztető jelként, így láttak meg minket. Ledobtak nekünk egy kis felfújható csónakot, de nem volt elég erőm, hogy elérjem. Szóval ott maradtunk a csónakunkban, és kapaszkodtunk. Fél órával később egy teherhajó ért a közelünkbe. Ledobtak nekünk egy kötelet, és felhúzhassanak a fedélzetre. Ez körülbelül [február 9-én] délután 3 órakor lehetett.”

A szintén Maliból származó Lamin egy másik csónakban ült, amelynek megsegítésére egy kereskedelmi hajó érkezett:

„107-en voltunk [a hajón]. A nyílt tengeren a hullámok dobálták a hajót. Mindenki nagyon félt. Három embert láttam vízbe esni. Senki sem tudott nekik segíteni. Megpróbáltak visszakapaszkodni a hajóra, de nem jártak sikerrel. Aztán sokan mások is meghaltak, talán az ívóvíz- és az élelem hiánya miatt. Fogalmam sincs, mennyien haltak meg. Amikor egy nagy kereskedelmi hajó érkezett a megsegítésünkre, már csak heten maradtunk [életben]. A megmentőink egy kötelet dobtak nekünk, hogy annak a segítségével mászhassunk a fedélzetre. A mentés során a hajónk összecsuklott és elsüllyedt, magával sodorva az összes holttestet.”

A mentőakció

Az olasz partiőrség a segélyhívás február 8-i beérkezését követően egy felderítő gépet és négy motorcsónakot küldtek az áldozatok kimenekítésére, amelyek közül kettő azonnal útnak indult, a maradék kettőt pedig azután küldték, miután az első kettőből az egyik motorhibákra panaszkodott. Az olasz partiőrség vezetője nyíltan beszélt arról, milyen erőforrás-hiánnyal kellett végrehajtaniuk a mentést:

„El tudja képzelni, mit jelent egy ekkora távolságot megtenni egy 18 méter hosszú hajóval, miközben a hullámok 8-9 méterre is felcsapnak? A saját személyzetünk épségéért is aggódtunk... Ha a telet követően a menekülők száma tovább emelkedik, nem leszünk képesek arra, hogy mindent kézben tartsunk, pláne, ha mi leszünk az egyetlenek erre a feladatra.”

Lépéskényszerben

Lampedusa lakosait és elöljáróit is megrázta a sziget közelében történt szerencsétlenségek sorozata. Az Amnesty Internationalnek nyilatkozott a sziget polgármestere, Giusi Nicolinini is: „Amikor a holttestek elérik a partot, egyeseket letaglóz a látvány. Mások csodálkoznak, miért nem történik semmi, hogy mindez elkerülhető legyen. Európa teljesen láthatatlan maradt ebben a kérdésben – ez még azok számára is nyilvánvaló, akik nem mozognak otthon az európai politikában.”

Az Amnesty International felszólítja az európai államokat, hogy biztosítsanak kollektív és összehangolt keresési és mentési műveleteket a migránsok által használt útvonalak mentén, legalább a Mare Nostrum-művelettel megegyező mértékben. A megoldás megszületéséig a szervezet felszólítja Olaszországot, hogy biztosítson további rendkívüli forrásokat a menekültek esélyeinek javítása érdekében.

Háttér

A tragédia túlélőinek többsége elefántcsontparti (41-en, köztük 2 gyermek is), illetve mali (23, köztük 1 gyermek), szenegáli (9), guineai (7), gambiai (2) és nigeri (2). Többségében szintén elefántcsontpartiak azok, akik elhunytak a mentést követően – szám szerint 15-en a 29-ből, további hét halott Maliból, 5 Szenegálból, és egy-egy Guineából és Mauritániából származott.

Az ENSZ Menekültügyi Szervezete (UNHCR) előrejelzése szerint a migránsok földközi-tengeri átkelése 2015-ben is tovább folytatódik. Körülbelül 218 ezerre tehető azok száma, akik 2014-ben átkeltek a tengeren, és már a 2015. januári számok 60%-os emelkedést mutattak az Olaszországba élrkező, regisztrált menekültek arányát illetően a 2014-es adatokhoz képest. A tavalyi évben megközelítőleg 3500 halálesetet jegyeztek fel, amely a legveszélyesebb átkelési zónává minősítette a Földközi-tengert.