Az Amnesty International által ma közzétett műholdfelvételeken jól látszik, hogy a Nigéria északi részén fekvő Baga városát január elején szinte porig rombolták a Boko Haram fegyveresei. A támadásban több mint 3700 lakóházat semmisítettek meg, egy települést pedig teljesen leradíroztak a térképről. Hivatalosan 150 halottja lehet a vérengzésnek, nem hivatalosan akár kétezer is.

Az iszlamista fegyveresek január harmadikán kezdték meg pusztító akciójukat, ami négy napig tartott. A kegyetlen vérengzés közben gyereket, nőket és idős embereket mészároltak le gépkarabélyokkal és rakétavetőkkel. Egy szemtanú szerint egy szülő nőt és újszülöttjét is meggyilkolták. Több ezren menekültek Csádba és Maiduguriba a halál elől, de menedékhez csak nehezen jutnak. Az Amnesty International felszólítja Nigéria és Csád kormányát, hogy nyújtson segítséget a menekülteknek.

AFP/Getty Images

Az Amnesty International Nigériában tartózkodó kutatója, Daniel Eyre szerint ez a mészárlás volt a Boko Haram eddigi legvéresebb támadása. Szemtanúk állítása szerint válogatás nélkül gyilkoltak az elkövetők, akik több száz civilt öltek meg. „Mindenhol csak hullákat lehetett látni” meséli egy túlélő, akit négy napig fogságban tartottak.

Az Amnesty International felszólítja a Boko Haramot, hogy szüntesse be a civilek bántalmazását. A Boko Haram által elkövetett cselekedetek háborús bűnöknek, illetve emberiesség elleni bűntettnek minősülnek, amit megfelelően ki kell vizsgálni, és felelősségre kell vonni a támadókat.