Az Amnesty International globális Levélíró Maraton kampányt indított december 3-án. A világ legnagyobb emberi jogi eseménye során tíz kiválasztott áldozat ügyében gyűjtenek aláírásokat. Idén kilenc ember és egy közösség számít segítségre, akiket jogtalanul bebörtönöztek, a hatóságok megkínoztak, vagy a meggyőződésük miatt üldöznek az országukban. A cél, hogy a tavalyi 2,3 millió aláírt levélnél is több gyűljön össze.

Az Amnesty International Magyarország és a Young & Rubicam Budapest összefogott, és az idei kampányban új eszközt vetnek be az aláírások összegyűjtéséért, és az emberek mozgósításáért. Két eszköz és két weboldal egészíti ki egymást, és az idei év újdonsága, hogy a tíz igaz történetet nem kizárólag egy tényszerű összefoglalóban olvashatja el a közönség, hanem szépirodalmi formában, az ország legjobb íróinak tollából is.

Megkértek tíz, széles közönséget megmozgató írót, hogy szépirodalmi formában dolgozzák fel a kiválasztott áldozatok esetét. Ismert és nagyra becsült alkotók fogadták el a felkérést: Dragomán György, Gerlóczy Márton, Karafiáth Orsolya, Kemény Zsófi, Kiss Tibor Noé, Maros András, Parti Nagy Lajos, Simon Márton, Tasnádi István és Vámos Miklós.

A szövegek ezen a weboldalon érhetők el.

Levélíró Maraton

Minden évben az Emberi Jogok Világnapja (december 10.) környékén, emberek a világ minden tájáról levelek és üzenetek százezreit küldik olyanoknak, akiket nem ismernek és akikekkel soha nem találkoztak. A Levélíró Maraton a 12 éves története alatt a világ legnagyobb emberi jogi eseményévé nőtte ki magát, amelynek keretében együtt érző emberek 2013-ban 143 országból több mint 2373422 levelet, email-t, SMS-t, fax és Twitter üzenetet küldtek különféle jogsértések áldozatainak, hogy kifejezzék támogatásukat és szolidaritásukat, valamint a hatóságoknak írtak, felszólítva őket, hogy engedjék szabadon a jogtalanul bebörtönzött foglyokat vagy vizsgálják ki a jogsértéseket, és vonják felelősségre az elkövetőket. A kampány honlapja itt található.