Kadhafi tábornok halála nem állhat a teljes igazság feltárása, és az igazságszolgáltatás útjába. Annak a rengeteg líbiai tisztviselőnek, akik komoly emberi jogi jogsértések elkövetésével gyanúsíthatóak, mind a felkelés alatt, mind az azt megelőző időkben – így például részt vettek a hírhedt Abu Salim-i börtönmészárlásban 1996-ban – felelniük kell tetteikért.”

Az új állami szerveknek szakítaniuk kell a Kadhafi-rezsim folytonos erőszakon és visszaéléseken alapuló politikájával és megkezdeni a régóta várt emberi jogi reformok véghezvitelét.”

Az Amnesty International felszólította a Nemzeti Átmeneti Tanácsot, hogy hozzák nyilvánosságra Kadhafi tábornok halálának pontos körülményeit, és tegyék azt teljesen megismerhetővé a líbiai nép számára.

A szervezet megállapítása szerint alapvető fontossággal bírna egy teljes, független és elfogulatlan vizsgálat lefolytatása, hogy fény derülhessen Kadhafi tábornok halálának körülményeire.

Az Amnesty International továbbá felszólította a Nemzeti Átmeneti Tanácsot, hogy mindazokat, akiket emberi jogi jogsértések és háborús bűncselekmények elkövetésével gyanúsítanak, beleértve Kadhafi tábornok közvetlen környezetét és családtagjait is, ne részesüljenek embertelen bánásmódban, valamint elfogásuk esetén tisztességes eljárást folytassanak ellenük.

 

***** ENGLISH *****

 

Libyans must see justice after death of Colonel al-Gaddafi

The reported death of Colonel Mu'ammar al-Gaddafi would bring to a close a chapter of Libya's history marked by repression and abuse but does not end the story, Amnesty International said today.
 
“The legacy of repression and abuse from Colonel Mu'ammar al-Gaddafi's rule will not end until there is a full accounting for the past and human rights are embedded in Libya's new institutions,” said Hassiba Hadj Sahraoui, Deputy Director for North Africa and the Middle East at Amnesty International.

"Colonel al-Gaddafi’s death must not stop his victims in Libya from seeing justice being done. The many Libyan officials suspected of serious human rights violations committed during and before this year's uprising, including the infamous Abu Salim prison massacre in 1996, must answer for their crimes."

"The new authorities must make a complete break from the culture of abuse that Colonel al-Gaddafi’s regime perpetuated and initiate the human rights reforms that are urgently needed in the country."

Amnesty International called on the NTC to make public information about how Colonel al-Gaddafi died, making the full facts available to the Libyan people.

The organization said it was essential to conduct a full, independent and impartial inquiry to establish the circumstances of Colonel al-Gaddafi’s death.
 
Amnesty International called on the NTC to ensure that all those suspected of human rights abuses and war crimes, including Colonel al-Gaddafi's inner circle and family members, are treated humanely and, if captured, given fair trials.