(for English, please scroll down)

Fehéroroszország az egyetlen Európában, amely még mindig kitart azon álláspontja mellet, hogy az igazság nevében embert is lehet ölni.” - nyilatkozta Roseann Rife az Amnesty International halálbüntetésre specializálódott szakértője.

 

1991 óta valószínűsíthetően több mint 400 embert végeztek ki Fehéroroszországban – a pontos adatokat homály fedi a kivégzéseket övező általános titkolózás miatt.

 

A foglyokat rendszerint a halálbüntetés végrehajtása előtt pár perccel tájékoztatják kivégzésükről, mely rendszerint golyó általi halált jelent.

 

Fehéroroszországban a halálbüntetés kegyetlensége nem áll meg a kivégzés pillanatának borzalmánál. A családok csak hetekkel vagy akár hónapokkal a büntetés végrehajtása után kapják meg a halálhírt, a holttesteket nem szolgáltatják vissza és sokszor el sem mondják nekik, hol temették el szeretteiket.” - mondta Roseann Rife.

 

2011. szeptember 23-án Andrei Burdyka halálsoron lévő elítélt fogoly családját Grodno regionális bíróságáról hívták fel, hogy elmehetnek a polgári anyakönyvi hivatalba átvenni fiuk halotti bizonyítványát.

 

Andrei Burdyka édesanyja, Nina Semyonova követeli, árulják el neki, hová lett eltemetve a fia miután végigjárt több minszki temetőt is, abban bízva, hogy rábukkanhat gyermeke sírjára.

 

Egy másik esetben 2010. március 19-én, Andrei Zhuk – gyilkosságért elítélt halálsoron lévő fogoly – édesanyja egy ételcsomagot szeretett volna kézbesíteni fiának, de a küldemény visszaérkezett a börtönhatóságiak értesítésével, miszerint a fiú „át lett helyezve”.

 

Utasították, hogy többet ne keresse a fiát, hanem várja meg a törvényszéki hivatalos értesítést. 2010. március 22-ének reggelén végül a börtön személyzetétől tudta meg, hogy fiát egy másik fogollyal együtt kivégezték. Beszámolt az Amnesty Internationalnek arról a gyötrő fájdalomról, hogy nem tudhatja, hol nyugszik a fia teste. Azt is elmesélte, hogyan áll gyakran Andrei kisfia szótlanul édesapja portréja előtt. „Nem tudom, mi járhat ilyenkor a fejében.” - mondta

 

Az Amnesty International 2010-ben 23 országban kivégzések ezreiről számolt be. Az év végére majdnem 17 800 halálraítélt várta világszerte, hogy kormánya megölje őket.

 

A halálbüntetés a legkegyetlenebb, legmegalázóbb és legembertelenebb büntetési forma. Alkalmazásának kegyetlensége egyértelműen kitűnik a világ bármely részéről származó esetekből. A halálraítéltek beszámolnak megdöbbentő életkörülményeikről a halálsoron, az ítélet végrehajtásáig tartó kínzó várakozásról, és arról, hogy sokszor kínzások révén tett vallomások alapján szabták ki rájuk a halálos ítéletet, olyan bűnökért, amelyekről a mai napig azt állítják, nem ők követték el.

 

Az Amnesty International 1961-es alapításakor még csak 9 állam törölte el a halálbüntetést, amely akkoriban még csak nem is számított emberi jogi kérdésnek. Ma, 50 évre rá, a halálbüntetés világméretű eltörlésének folyamata már megállíthatatlan és a harc folytatódik tovább.” - fejezi be Roseann Rife.


****************************


 

World Day Against the Death Penalty: Belarus urged to end executions

 

Amnesty International activists around the world are coming together on the World Day Against the Death Penalty to demand an end to executions in Belarus, the only country in Europe and the former Soviet Union that still executes.

 

“Belarus is the only country in Europe that still claims to kill people in the name of justice,” said Roseann Rife, death penalty expert at Amnesty International.

 

As many as 400 people may have been executed in Belarus since 1991 – the true number is unknown because of the secrecy surrounding executions.

 

Prisoners are usually told they will be executed, with a bullet to the back of the head, just moments before their death sentence is carried out.

 

“The cruelty of the death penalty goes far beyond the moment of the execution in Belarus. Families are not told of the execution until weeks or even months after the fact, the bodies are not returned and families are not even told where their loved ones are buried,”said Roseann Rife.

 

On 23 September 2011, the family of death row prisoner, Andrei Burdyka, was phoned by Grodno regional court and told that they could go to the civil registry office and collect their son's death certificate.

 

Andrei Burdyka, aged 28, and another man were sentenced to death on 14 May 2010 for the murder of three people. It was rumoured that both men had been executed some time in mid-July of this year. The family of the other man is still waiting for official information.

 

Andrei Burdyka’s mother, Nina Semyonovna, is demanding to know where her son is buried and has visited cemeteries around Minsk trying to find her son's grave.

 

In another case, on 19 March 2010, when the mother of Andrei Zhuk -- who was on death row for murder -- tried to deliver a food parcel to her son, the parcel was returned to her by the prison authorities saying he “had been moved”.

 

She was told not to come looking for her son any more, but to wait for official notification from the court. On the morning of 22 March 2010, she was informed by staff at the prison that her son had been executed, along with another prisoner.

 

She told Amnesty International of the anguish she feels at not knowing where her son’s body lies. She has also described how Andrei’s young son often stands silently in front of his father’s portrait. “What he thinks about now, I don’t know,” she said.

 

Amnesty International reported thousands of executions in 23 countries in 2010.

 

At the end of 2010, at least 17,800 people were under sentence of death around the world, waiting for governments to kill them.

 

The death penalty is the ultimate cruel, inhuman and degrading punishment. The inhumanity of its application is evident in cases from all around the world. People describe their appalling living conditions on death row, the anguish of waiting for their execution to happen, often because they had "confessed" after torture to a crime they maintain they did not commit.  

 

“When Amnesty International was founded in 1961, only nine countries had abolished the death penalty for all crimes and capital punishment was barely considered a human rights issue. Fifty years on, the worldwide trend towards abolition of the death penalty is unstoppable, and the fight continues,” said Roseann Rife.