Az Amnesty International felszólalása a szeptember 23-i genfi ülésen:

 

Tisztelt Elnök asszony,

 

Az Amnesty International üdvözli, hogy Magyarország részt vesz az Egyetemes Időszakos Felülvizsgálatban, és elfogadott számos fontos ajánlást, úgy mint intézkedések bevezetését a hátrányos megkülönböztetés megakadályozására, valamint az esélyegyenlőség elősegítésére a kiszolgáltatott csoportok számára, mint a nők, gyerekek és a romák.

 

Számos tagállam felhozta a gyűlölet-bűncselekmények kérdését, és mi is hangsúlyozzuk, hogy fontos lenne a Büntetőtörvénykönyv reformja, hogy az összhangba kerüljön a nemzetközi előírásokkal a kisebbségek védelmét illetően. Ugyan a hatályos Büntetőtörvénykönyv büntetőjogi felelősségre vonást helyez kilátásba, ha az elkövető áldozatát nemzeti, faji, etnikai, vallási vagy bármilyen más társadalmi csoporthoz való vélt vagy valós tartozása miatt ér támadás – nincs olyan általános rendelkezés, amely bármely bűncselekmény esetén a rasszista indítékot mint súlyosbító tényező figyelembe vételét tenné lehetővé. Több, civil szervezet által dokumentált eset mutatja, hogy a rendfenntartó erők gyakran nem ismerik fel a rasszista, antiszemita, illetve homofób indítékú bűncselekményeket, és nem alkalmazzák a megfelelő jogszabályokat. 2011 márciusában az Amnesty International arról értesült, hogy katonai egyenruhát viselő, magukat polgárőrnek beállító szélső jobboldali csoportok, esetenként ostorral és fokossal felfegyverezve, a roma lakosságot fenyegették és támadták Gyöngyöspatán. Tíz napig nem történt letartóztatás, és beszámolók szerint előfordult, hogy a rendőrök azt mondták a roma lakosságnak, hogy csak viselkedjenek, és akkor semmi nem történik velük.

 

Tisztelt Elnök asszony,

 

Üdvözöljük, hogy Magyarország vállalta, megerősíti a gyűlölet-bűncselekménnyel kapcsolatos jogszabályokat és azok végrehajtását, és ezzel kapcsolatban tájékoztató és előítéletesség csökkentő programot indít a rendfenntartó erők bevonásával. Ugyancsak üdvözöljük, hogy Magyarország elfogadta azt az ajánlást is, amely a rendfenntartó erők és az igazságszolgáltatásban résztvevők számára ír elő képzést és készség-fejlesztést, hogy hatékonyabban felismerjék és kezeljék a gyűlölet-bűncselekményeket. Arra kérjük Magyarországot, hogy biztosítsa, ezen bűncselekményekkel kapcsolatban minden esetben teljes körű nyomozás indul, illetve a felelősöket olyan jogszabályok alapján vonják felelősségre, amelyek által előírt szankciók tükrözik az elkövetett emberi jogi sérelem súlyosságát. Végezetül, üdvözöljük Magyarország azon vállalását is, hogy kidolgozza az etnikai és nemi alapon lebontott adatok gyűjtésének rendszerét, a nemi vagy etnikai alapú hátrányos megkülönböztetés hatékonyabb felderítése és megakadályozása érdekében.”

 

 

A UPR jelentés elfogadásával azonban még koránt sem zárult le a felülvizsgálati folyamat, hiszen a következő vizsgálatig Magyarországnak 3 és fél éve van arra, hogy az elfogadott 119 ajánlást végrehajtsa. Ezért több magyarországi civil szervezet és az Amnesty International egy javaslatot nyújtott át a kormánynak tematikus munkacsoportok kialakításáról, a UPR ajánlások minél hatékonyabb végrehajtása, és annak folyamatos figyelemmel kísérése érdekében. Részletek: http://amnestyblog.net/2011/09/22/jogvedo-szervezetek-rendszeres-egyeztetesre-hivjak-fel-a-kormanyt-az-ensz-emberi-jogi-felulvizsgalata-soran-megfogalmazott-ajanlasok-vegrehajtasa-erdekeben/

 

Háttér:

 

A Felülvizsgálat a legszélesebb körű globális emberi jogi átvilágítás, amely négyévente minden ENSZ tagállamra kiterjed. A Felülvizsgálat tematikusan végigveszi egy adott ország emberi jogi teljesítményét, értékeli a fejlődést, de felhívja a figyelmet a problémákra, és ajánlásokat is megfogalmaz, amelyek végrehajtását ellenőrzi.

 

Magyarország szóbeli UPR meghallgatására 2011. május 11-én került sor, amelyen összesen 148 emberi jogi ajánlást kapott a többi tagállamtól. Ebből a helyszínen elfogadott 122 ajánlást, visszautasított 6-ot, és 29-ről pedig nem döntött helyben.

 

Az Amnesty International, más civil szervezetekkel együtt 2010 novemberében adta be a Felülvizsgálathoz kapcsolódó árnyékjelentését, részt vett a kormányzati konzultációban, és május 5-én szervezett a Merlin színházban egy háttérbeszélgetést, amelyen a civil szervezetek képviselői értékelték a magyar emberi jogi helyzetet a sajtó és minisztériumok képviselői előtt.

Magyarország Egyetemes Időszakos Felülvizsgálatával kapcsolatos információk megtalálhatóak az Emberi Jogi Főbiztos Irodájának honlapján:

http://www.ohchr.org/EN/HRBodies/UPR/PAGES/HUSession11.aspx