Programok:
13:30 - Két Interaktív workshop (emberi jogi képzési műhely) gimnazistáknak fókusz / cél: diszkrimináció és a rasszizmus különböző formáinak feltérképezése, megbeszélése – diákok „szenzitivizálása”
90 perc, előadó: NEKI, UCCU

15:30 - Interaktív workshop (emberi jogi képzési műhely) gimnazistáknak romák helyzetéről Magyarországon
90 perc, előadó: NEKI


16:00 Rasszizmus nyomtatásban – beszélgetés az újságírók, média szerepéről a rasszista közbeszéd terjedésében / visszaszorításában rasszista erőszak / gyűlölet-bűncselekmények / etnikai konfliktusok bemutatása a médiában rasszista retorika (illetve annak visszaszorítása) a médiában hogyan lehet küzdeni a rasszizmus ellen a média (régi/új) különböző eszközeivel várható meghívottak: újságírók, Humana folyóirat stábjának egy tagja

17:00 Rasszizmus és gyűlölet-bűncselekmény: hogy érint minket? - kerekasztal beszélgetés
A rasszista és gyűlölet-bűncselekmény hatása az egyénre, az adott közösségre, és a szélesebb társadalomra – ennek megbeszélése a romákat érő erőszak, és a jelenleg ezzel kapcsolatos események és viták fényében szeretnénk a kerekasztal beszélgetésbe bevonni érintett romákat, roma családokat, roma aktivistákat, és más civil szervezeteket

 

Folyamatos események:

  • Kisfilmek vetítése: gyűlölet-bűncselekményekkel, rasszista erőszakkal, illetve a romákat érő hátrányos megkülönböztetéssel kapcsolatos kisfilmek, képösszeállítás vetítése

  • Fotósarok: Fényképeddel üzenhetsz, készítsd el velünk saját anti-rasszista üzenetedet, amelyet végül összeállítunk egy „óriás poszterré”

  • „A Te leveleden is múlik”: levélíró kampányunkhoz lehet csatlakozni – a csíkszeredai roma családok kilakoltatása és a gyöngyöspatai sürgős akciónk kapcsán sürgetünk levélírásra

  • Anti-diszkriminációs kvízjátékok

  • Emberi jogi tárlat

 

Este ingyenes Szilvásy Gypsy Band koncert a Gödör szervezésében.


Háttér információ:

Az Amnesty International regionális kampányt folytat Európa-szerte a romákat érő hátrányos megkülönböztetés különböző formái ellen, különösképp koncentrálva a szegregált oktatással, erőszakos kilakoltatással és a rasszista erőszakkal szembeni fellépésre. Ennek keretében jelent meg 2010 novemberében az Amnesty International „Erőszakos támadások a romák ellen Magyarországon: Itt az idő a rasszista szándék kivizsgálására” című jelentése, amely a 2008-09-es romák elleni sorozatgyilkosságok és más rasszista támadás nyomán feltárta a büntető-igazságszolgáltatásban a gyűlölet- és rasszista bűncselekmények kezelésével kapcsolatos, mai napig fennálló mulasztásokat. A jelentés kihangsúlyozta, hogy a gyűlölet-bűncselekmények különlegesen traumatizáló hatással vannak nemcsak az egyéni áldozatokra, hanem a közösségükre és a szélesebb társadalomra is, ezért speciális hatósági fellépést igényel megakadályozásuk és megelőzésük.

Célunk, hogy Magyarországon kerüljön kidolgozásra és végrehajtásra egy nemzeti terv, amely révén a büntető-igazságszolgáltatás hatékonyabban felismeri és fellép a rasszista erőszakkal szemben. Ugyancsak célunk, hogy visszaszorítsuk a közbeszédben a rasszista retorikát, különösen kiemelve a közszereplők, politikusok, és a média szerepét a rasszista beszédmód elítélésében.