A szélsőjobboldali Jobbik által március 6-án tartott roma-ellenes felvonulást követően három szélsőséges csoport kezdett Gyöngyöspatán „járőrözni”, a helyi roma lakosokat zaklatva és megfélemlítve. A romákat állítólagosan sorozatos rasszista zaklatás érte, ami miatt személyes biztonságuk is veszélybe került. A beszámolók szerint a rendőrség nem tette meg a megfelelő lépéseket ennek megakadályozására.  A szélsőséges csoportok bejelentették, hogy a következő célpontjuk a Hajdúhadházon élő roma lakosság lesz.

Március 6-án a Jobbik 2-300 fős felvonulást tartott Gyöngyöspatán, állítólagosan a „magyarok védelme érdekében”. A felvonulás egyik kiváltó oka az volt, hogy egy idős ember állítólagosan a romák zaklatása miatt lett öngyilkos a faluban. Vona Gábor, a Jobbik elnöke, a „cigány terror” kifejezést használta a felvonuláson elmondott beszédében.

A felvonulást követően az Új Magyar Gárda, a Szebb Jövőért Polgárőr Egyesület és a Betyárok tagjai közül közel kétszázan maradtak járőrözni a faluban, miközben a beszámolók szerint zaklatták, megfélemlítették és szóban sértegették a roma lakosságot. A zaklatás eredményeként sok roma család félt elengedni gyermekeit az iskolába. A szélsőséges csoportok tagjai éjszakánként üvöltöztek a romák házai előtt, fegyverekkel és harci kutyákkal félemlítettek meg őket, és halálos fenyegetéseket kiabáltak. A szélsőségesek katonai jellegű egyenruhában, és gyakran ostorokkal és fejszékkel felfegyverkezve masíroztak végig az utcákon.

Civil szervezetek képviselői, az Amnesty International Magyarország munkatársa és aktivistái is tanúi voltak a zaklatások egyes eseteinek, és annak, hogy a rendőrség nem tette meg a szükséges lépéseket ezek megelőzésére és megakadályozására.

Mindazonáltal, a rendőrség előállított négy embert a március 16-i falugyűlést követően, amelyre a helyi romák nem mentek el a kialakuló rasszista hangulat miatt. A rendőrség egy idő után végül felállított közúti ellenőrzési pontokat a cigánysornál. Azonban állítólagosan olyan mondatok is elhangzottak a rendfenntartók szájából, hogy a romáknak viselkedniük kellene, és akkor nem esne semmi bántódásuk.