Az Európai Unió mutasson példát azzal, hogy kimondja az igazságot a rabok titkos kiadatásáról!

Ideje, hogy az EU konkrét lépéseket tegyen azért, hogy kimondassék az igazság az EU területén zajló titkos fogvatartásokról és kiadatásokról. Egyszer s mindenkorra véget kell vetni ennek a gyakorlatnak és el kell érni, hogy a múltbeli bûnök számonkérhetőek legyenek.

2007. júniusában egy, az Európa Tanács Parlamenti Közgyûlése által jegyzett jelentés megerősítette, hogy az Egyesült Államok Központi Hírszerző Ügynöksége (CIA) titkos börtönöket mûködtetett Lengyelországban és Romániában. A jelentés nem zárja ki annak lehetőségét sem, hogy a CIA más Európa Tanács tagállamok területén is eszközölhetett fogvatartást.
Ez a jelentés megerősítette az Európa Tanács és az Európai Parlament korábbi állításait és még nagyobb bizonyosságot kölcsönöz az Amnesty International azon következtetésének, mely szerint egyes EU tagállamok bûntársak voltak az U.S.A. által irányított titkos bebörtönzési és kiadatási programban.

Mind az Európai Parlament, mind az ET olyan intézkedések meghozatalát javasolták, melyek révén több tény kerülhetne napvilágra arról, mi is történt és melyek lehetővé tennék, hogy a jövőben megakadályozzuk az EU területén az ilyen emberijog-sértéseket.

A mai napig ezek közül az ajánlások közül egy sem valósult meg.

Ez EU-nak és Európa kormányainak tenniük kell azért, hogy a terrorizmus-elhárító intézkedések ne vezethessenek egyének titkos vagy önkényes fogvatartásához, kiadatásához, szándékos eltüntetéséhez, megkínzásához, velük szembeni méltatlan bánásmódhoz vagy emberi jogaik bármilyen más módón való megsértéséhez.
Arról is gondoskodniuk kell, hogy a már megtörtént emberijog-sértésekkel kapcsolatos állításokat teljes körû, független vizsgálatok során feltárják, a felelősöket bíróság elé állítsák, az áldozatok pedig méltó kárpótlásban részesüljenek.

Segíts!

Mivel 2007. júliusától decemberéig Portugália látja el az EU elnöki tisztét, szólítsd fel José Socrates portugál miniszterelnököt, hogy az EU Tanácsa nyilvánosan ítélje el a titkos kiadatást és hogy gondoskodjon arról, hogy az Európa Tanács és az Európai Parlament ajánlásai megvalósuljanak.

Küldd el a portugál miniszterelnöknek az alábbi levelet postai, vagy elektronikus úton:

Tisztelt miniszterelnök úr!
Mélyen elszomorít az a szerep, melyet egyes EU tagállamok az U.S.A.-vezette titkos kiadatási és fogvatartási programban játszottak. Az Európa Tanács és az Európai Parlament vizsgálódása fényt vetett arra, hogy egyes EU tagállamok bûntársai voltak egy titkos bebörtönzési és kiadatási programban és a hasonló jogsértések jövőbeli elkerülése végett ajánlásokat is megfogalmaz. Felháborít, hogy ezek közül az ajánlások közül a mai napig egyet sem valósítottak meg.
Mint az EU elnökségét 2007 júliusától decemberéig ellátó kormányfőt, kérem, érje el azt, hogy az EU Tanácsa nyilvánosan ítélje el a titkos kiadatás intézményét; azt, hogy az Európa Tanács és az Európai Parlament ajánlásai megvalósuljanak; ezen belül azt is kérem, érje el, hogy az EU ne engedje nemzeti vagy külföldi titkosszolgálatok hathatós ellenőrzés nélküli mûködését területén; kérem azt is, hogy a tagállamok szorgalmazzák és teljes információval segítsék a titkos kiadatás elősegítésével kapcsolatos vádakat kivizsgáló bírósági és parlamenti szervek munkáját; végül azt, hogy minden tagállam pontosan és alaposan informálja a titkos fogvatartással és kiadatással kapcsolatosan az Európai Parlamentet, az EU Tanácsát, a Bizottságot és az Európa Tanácsot.

Tisztelettel,

Név
Cím
Dátum


Használd az alábbi címek egyikét:

Postai levél esetén:

Prime Minister José Sócrates
Rua da Imprensa à Estrela
4-1200-888
Lisboa
Portugal


E-mail esetén:

pm@pm.gov.pt