„A Belgrádban elkezdett óriási építkezési programok miatt több száz roma családot a kilakoltatás réme fenyegeti, amikor is el kell hagyniuk az otthonukat, megfelelő konzultáció, vagy előzetes figyelmeztetés nélkül, és alternatív lakhatási lehetőségek biztosítása nélkül” mondta Sian Jones, az Amnesty International Szerbia szakértője.

„A kilakoltatás következményeként emberek megélhetése szűnhet meg, tulajdonukat veszítik el, egészségügyi és oktatási szolgáltatásokhoz való hozzáférésük válhat lehetetlenné. A kilakoltatások véghezvitele során a szerbiai hatóságok a nemzetközi törvények adta kötelezettségeit hagyta figyelmen kívül, beleértve a megfelelő lakhatáshoz való jogot.”

2009 augusztus 31.-én a Gazela híd alatt lakó roma családokat rendőrség vette körül, miközben a teherautók és bulldózerek megérkeztek. Az újságírókat nem engedték a helyszín közelébe.

Kevesebb, mint három óra alatt 114 családot raktak buszra és szállítottak a Belgrád külvárosában lévő hat helyre, fém konténerekbe. További 64 családot dél-Szerbiába szállítottak. Néhányuknak volt csak elég ideje arra, hogy összeszedjék a holmijukat, mielőtt a bulldózerek elindultak.

A kitelepítést a megroggyant Gazela híd felújítási munkái előtt végezték el. A felújítást részben a 77 millió eurós hitel finanszírozza, amelyet az Európai Újjáépítési és Fejlesztési Bank (EBRD) és az Európai Befektetési Bank (EIB) nyújt.

Az EBRD és az EIB azzal a feltétellel adott hitelt, hogy a roma családoknak megfelelő lakhatási feltételeket biztosítanak. Ennek ellenére a kilakoltatást a nemzetközi törvények nyújtotta biztosítékok nélkül végezték el, és a kilakoltatottaknak nem nyújtottak megfelelő lakhatást.
Tomica, aki 20 éve él Belgrádban, elmondta az Amnesty International-nek: „Rendőrséggel, teherautókkal és furgonokkal jöttek. 20 perc alatt kellett távoznunk. Elveszítettem a házamat, a tévémet, a dvd lejátszómat, az új ágyakat, tükröt, hűtőszekrényt, mindent.”

A kitelepített családok nagy része most fémkonténerekben lakik, a helyi szolgáltatásoktól messze, munkalehetőségek nélkül, Belgrád külvárosában, hat különböző helyen. A konténerek nem felelnek meg a nemzetközi sztenderdeknek és gyakran túlzsúfoltak, hidegek és nyirkosak.

„Negyven konténert tettek egymás mellé, és rosszabb, mint volt… Nincs elég hely aludni, az életről nem is beszélve. Mit csináljak, ha egy szobánk van főzni, üldögélni, a gyereknek játszani. Még a Gazelánál lévőnél is kisebb.” mondja Maya egy helyi civil szervezetnek.

240 embert dél-Szerbia legszegényebb részeire vittek vissza és nem nyújtottak nekik megfelelő lakhatást.

„A szerbiai kormánynak megfelelő jogorvoslatot kell nyújtania azoknak, akiket kényszerrel lakoltattak ki. A belgrádi hatóságoknak és a kormánynak biztosítaniuk kell, hogy csak abban az esetben folytatják a kilakoltatást, ha a nemzetközi törvényekben lefektetett biztosítékoknak megfelelően teszik ezt” mondta Sian Jones.

„A regionális pénzügyi szervezeteknek, mint az EBRD, az EIB és ezek tagországainak biztosítaniuk kell, hogy az általuk támogatott projektek nem járulnak hozzá az emberi jogok megsértéséhez.”

Háttér

Az 1950-es évek óta a belgrádi roma népesség úgy növekedett, hogy a gazdaságilag hátrányos helyzetű dél-Szerbiából, Koszovóból és Macedóniából jöttek fel munkát keresni.

450,000 és 800,000 között van a romák száma Szerbiában, 30%-uk naponta 2,15 eurónál kevesebből él. Körülbelül 10,000 roma él Belgrádban: harmaduk a körülbelül 147 informális településen él.

Míg a romák szinte mind diszkriminációt szenvednek el, azoknak, akik informális településen élnek, mint a Gazela, nemcsak a megfelelő lakhatáshoz való joguk nem érvényesül, de gyakran más emberi jogaikat is megtagadják.

Mivel nincs legális címük, nem kaphatnak tartózkodási engedélyt. Tartózkodási engedély nélkül nem jutnak egészségügyi ellátáshoz… Csak azok a gyerekek járhatnak iskolába, akiknek a szüleinek van tartózkodási engedélye. Kevesen végzik el az általános iskolát, és kevesük jogosult munkanélküli ellátásra.