HUMANA Egyesület
Célunk kiállni az emberi jogok elismerése és megismertetése mellett Magyarországon. Fő tevékenységünk a Humana emberi jogi magazin kiadása, melynek célja, hogy a mai világban kényes, a társadalmat megosztó emberi jogi témákat bemutassa egy fiatalok által szerkesztett, fiataloknak szóló lap keretein belül.
humanamagazin.eu,
Ezt a címet a spamrobotok ellen védjük. Engedélyezd a Javascript használatát, hogy megtekinthesd.
Emberi Jogi Információs és Dokumentációs Központ (INDOK)
1998 elején a Holland Külügyminisztérium és a Holland Helsinki Bizottság támogatásával jött létre az Emberi Jogi Információs és Dokumentációs Központ Alapítvány (INDOK) Budapesten. Alapvető feladatának tartja, hogy széles dokumentációs bázis létrehozásával, valamint konferenciák, szakmai és népszerűsítő programok szervezésével, kiadványok megjelentetésével segítse az emberi jogi kérdésekben való tájékozódást és a nemzetközi normáknak megfelelő szemlélet megerősödését.
www.indok.hu,
Ezt a címet a spamrobotok ellen védjük. Engedélyezd a Javascript használatát, hogy megtekinthesd.
Magyar Helsinki Bizottság
A Magyar Helsinki Bizottság figyelemmel kíséri a nemzetközi emberi jogi dokumentumokban biztosított emberi jogok magyarországi érvényesülését, és a közvélemény tájékoztatása mellett jogi segítséget nyújt mindazoknak, akik a Bizottság tevékenységi körébe tartozó jogsérelemmel fordulnak hozzá. Tevékenységünk két fő területe a menekülők és a más nemzetközi egyezmények alapján oltalomra szoruló külföldiek jogainak védelme, továbbá a rendvédelmi szervek és az igazságszolgáltatás működésének nyomon követése. Megkülönböztetett figyelmet fordítunk a fogvatartottak helyzetére, a védelemhez való jog és a törvény előtti egyenlőség elvének tényleges érvényesülésére.
www.helsinki.hu,
Ezt a címet a spamrobotok ellen védjük. Engedélyezd a Javascript használatát, hogy megtekinthesd.
NANE (Nõk a Nõkért Együtt az Erõszak Ellen) Egyesület
Az Egyesület 1994 januárjában alakult azzal a céllal, hogy segélyvonalat indítson bántalmazott nők részére. Este hattól tízig tartó ügyeletük napi 5-8 bántalmazással és családon belüli erőszakkal kapcsolatos ügyet regisztrál. Reformokat kezdeményeznek olyan jogi, államigazgatási-eljárási területeken, ahol az állam jelenleg nem szolgáltat igazságot a családon belüli erőszak áldozatainak.
www.nane.hu,
Ezt a címet a spamrobotok ellen védjük. Engedélyezd a Javascript használatát, hogy megtekinthesd.
NEKI
A Nemzeti és Etnikai Kisebbségi Jogvédő Iroda (NEKI) hivatalosan 1994-ben kezdte meg mûködését a Másság Alapítvány keretein belül. Azzal a céllal jött létre az iroda, hogy olyan embereknek nyújtson konkrét jogi segítséget, akiket származásuk miatt ért jogsérelem. Több, mint 10 év, több ezer panasz, több száz ügy, több ezer panaszos. De a munkánk nem mérhető csak statisztikai számokból, hiszen a számok mögött hús-vér emberek vannak, akiket azért ért hátrányos megkülönböztetés egy munkahelyi felvételnél, az igazságszolgáltatás gépezetében, az egészségügyben, az önkormányzat részéről, vagy az élet bármely területén, mert történetesen romának születtek. Mi ezeknek az embereknek nyújtunk konkrét jogi segítséget.
www.neki.hu,
Ezt a címet a spamrobotok ellen védjük. Engedélyezd a Javascript használatát, hogy megtekinthesd.
PATENT Egyesület (Patriarchátust Ellenzők Társasága)
Az Egyesület célja, hogy a társadalom patriarchális berendezkedését felváltsa egy, a nők és a szexuális kisebbségek társadalmi egyenlőségén alapuló társadalmi rend. Arra törekszik, hogy a széles társadalom figyelmét felhívja az erőszak és a diszkrimináció különböző megnyilvánulási formáira.
www.patent.org.hu,
Ezt a címet a spamrobotok ellen védjük. Engedélyezd a Javascript használatát, hogy megtekinthesd.
Stop-Férfierőszak Projekt
Azokat a férfiakat kívánja megszólítani, akik saját életükben vagy társadalmi szinten tenni szeretnének a nők hátrányos helyzete és a nők elleni erőszak ellen. Tevékenységeik: férficsoport, amelynek tagjai önkritikusan foglalkoznak a férfiszerep felülvizsgálatával; képzések a családon belüli erőszakkal foglalkozó szakmák számára; "...szakálla volt gender..." filmklub; Stop-Férfierőszak Információs Telefonvonal hívható csütörtökönként 18 és 22 óra között: (1) 344 3802.
http://www.stop-ferfieroszak.hu
Romapage
A Kurt Lewin Alapítvány 1997 óta működteti a www.romapage.hu honlapot. Honlapunk célja: objektív információk biztosítása a magyarországi sorsát érintő aktuális kérdésekről – romáknak és nem romáknak egyaránt. A RomaPage – amely Magyarország legnagyobb múltú roma portálja – hitvallása szerint a híd szerepét kívánja betölteni a többségi társadalom és a cigányság között. A portálon napjainkra több mint 8 000 hír, zene, tudományos írás, szépirodalmi szövegrészlet, képzőművészeti alkotás lelhető fel – magyar, cigány, angol, német, spanyol és szlovák nyelven.
www.romapage.hu
Társaság a Szabadságjogokért
Fő célkitűzésünk, hogy az Alkotmányban és nemzetközi egyezményekben deklarált alapvető jogok és jogelvek érvényesüljenek Magyarországon. Figyelmet fordítunk a személyi szabadság, az emberi méltóság, a magánszféra védelmére. Arra törekszünk, hogy az állam csak különösen súlyos indokkal, elkerülhetetlen mértékben, és csak törvény alapján, megfelelő eljárási garanciák mellett korlátozza az alapvető jogokat.
www.tasz.hu,
Ezt a címet a spamrobotok ellen védjük. Engedélyezd a Javascript használatát, hogy megtekinthesd.
