Kampány a lakhatáshoz való jogért és az erőszakos kilakoltatások megakadályozásáért
Az Amnesty International kéri a kormányokat és a hatóságokat, hogy tartsák tiszteletben és védjék a megfelelő lakhatáshoz való jogot, állítsák meg az erőszakos kilakoltatásokat. A lakhatás is emberi jog, amely megkülönböztetés nélkül mindenkinek jár. Ennek ellenére világszerte több mint egymilliárd ember él nyomortelepeken, embertelen körülmények között, folyamatosan kitéve az erőszakos kilakoltatás veszélyének. Az erőszakos kilakoltatás emberek eltávolítása otthonaikból vagy földjeikről, akaratuk ellenére, jogi védelem, illetve egyéb védelmi intézkedések nélkül. Kampányunk elsősorban az erőszakos kilakoltatások megállítására és megelőzésére koncentrál Romániában, Olaszországban és Szerbiában.