A terhesség ne legyen halálos ítélet!

Dél-Afrika, Az akció indult: 2014/11/17, A petíció aktív

A nők és a lányok a Mpumalanga tartományban található Mkhondóban számtalan veszélynek vannak kitéve, különösen az anyasági egészség, valamint a szexuális és reproduktív jogok tekintetében. A Mpumalangai Egészségügyi Minisztérium alá tartozó Gert Sibande egészségügyi körzet, ahol élnek, az egyik legrosszabban teljesítő körzet Dél-Afrikában. 2008 óta jelentősen nőtt a gyermekágyi halandóság a környéken, ellentétben az ország más részein megfigyelhető trenddel. Számos tényező gátolja a nőket és a lányokat abban, hogy terhesgondozásra járjanak és ez, különféle társadalmi és gazdasági tényező mellett, nagymértékben veszélyezteti egészségüket.

Legfrissebb hírek

3/22015

Terhesgondozás a hét minden napján

Komoly előrelépés: a hét minden napján elérhetővé vált a terhesgondozás a mkhondói nők számára. Tovább


Amsterdam városa jól szemlélteti a dél-afrikai Mpumalanga tartományban található Mkhondo körzetben uralkodó körülményeket. A település egy kicsi, mezőgazdasággal foglalkozó város Dél-Afrika keleti részén, Szváziföld határához közel. Két fő külvárosa van, KwaThandeka és Franciaország, amelyet az 1998-as francia labdarúgó világbajnokság után neveztek el, mivel a legtöbb ház akkor épült. A helyiek főleg pásztorkodásból és fakitermelésből élnek, ennek ellenére a munkanélküliség aránya magas és a lakosok szegények.

Az „Egészség és Fejlődés Afrikában” (Health and Development Africa) tanácsadó csoport által 2010-ben készített közösségi felmérésnek köszönhetően betekintést nyerhetünk a helyi körülményekbe: a jelentés említést tesz a migráció magas arányáról, az alacsony képzettségi szintről, a magas munkanélküliségről, a mély szegénységről, a nagy számú, több partnerrel történő vagy generációk közötti szexuális kapcsolatokről (amely megnöveli az esélyét a fiatal lányok HIV fertőzésének), a túlzott alkoholfogyasztásról, a tájékozatlanságról az anyáról gyermekre átterjedő HIV fertőzés megelőzését és az antiretrovirális terápiát (ART) illetően, valamint a nagy számú teherszállító kontingensek áthaladásról a területen.

Gert Sibande egészségügyi körzetben – ahova Amsterdam (és Mkhondo) is tartozik– a legnagyobb a HIV fertőzéssel diagnosztizált várandós nők aránya (41,6%). Egy egészségügyi körzetekről szóló nemzeti felmérés szerint a gyermekágyi halandóság megduplázódott ebben a körzetben; míg 2011-12-ben 100.000 születésből 76,4 esetben történt elhalálozás, addig 2012-13-ban ez a szám 187,6-ra emelkedett. Emellett átlagon felüli a körzetben a tinédzserkori terhességek aránya; a közkórházakban szülő anyák több mint 10%-a 18 éven aluli. Ez a legmagasabb arány Mpumalanga tartományban.

Összetett és sokrétű oka van ennek a magas halálozási aránynak (további információért lásd a háttér-információ részt). Az azonban világos, hogy rendkívül fontos, hogy a nők és a lányok időben elkezdjenek terhesgondozásra járni. A dél-afrikai kormány azt javasolja a nőknek és a lányoknak, hogy a terhesség 14. hetén menjenek el az első terhességi vizsgálatra, hogy elvégezhessék a HIV tesztet, és amennyiben szükséges, a kezelést.

A legtöbb Amnesty International által meginterjúvolt nő és lány csak a 14. hét után ment el terhesgondozásra, annak ellenére, hogy az egészségügyi rendszer azt ingyen biztosítja. A nemzeti adatok mutatják, hogy az anyák elkerülhető elhalálozásának közel 25%-a késői vagy rendszertelen terhesgondozással hozható összefüggésbe.

Az anyai halálozások kockázata HIV pozitív nők és lányok esetében közel ötször nagyobb, mint egészséges társaik esetében. A HIV pozitív nők és lányok esetében különösen fontos a terhesgondozás, egyrészt, hogy megkapják az antiretrovirális terápiát (ART) saját egészségük érdekében, valamint egy olyan kezelést, ami megakadályozza, hogy a vírus a magzatatot is megfertőzze (közismert nevén Prevention of Mother to Child Transmission - PMCT (Az anyától gyermeknek történő átadás megakadályozása)).

Az Amnesty International által meginterjúvolt nők és lányok számos dologról beszámoltak, amik meggátolták őket abban vagy elriasztották őket attól, hogy elmenjenek az amsterdami kórházba terhesgondozásra. Ezek között szerepelt a kórházban dolgozó nővérek „rossz magatartása”. A nővérek ellen felhozták többek között, hogy kiabálnak a fiatal várandós lányokkal a túl korai vagy házasságon kívüli terhesség okán; hogy rosszul bánnak a betegekkel (például fájdalmat okoznak a vérvétel során, illetve rácsapnak a beteg combjára, hogy nyissa szét a lábát); ezenfelül előfordul, hogy kibeszélnek betegeket mások füle hallatára, vulgárisan beszélnek, illetve nem tisztelik a betegek magánélethez és a bizalmassághoz való jogát. Az egyik beszámoló szerint a nővérek kódokat használnak arra, hogy valaki HIV pozítív-e vagy sem, holott a betegek és a közösség egyaránt tudják, hogy ezek a kódnevek mit takarnak.

Tekintettel arra, hogy Amsterdamban egyetlen kórház található, mindenki odajár, ezért a nők és a lányok zöme a magánélethez és a bizalmassághoz való jog megsértését hozták fel, mint az egyik fő indokot arra, hogy miért nem akartak elmenni a kórházba. A kórházi alkalmazottak alacsony száma és a kórházi adminisztráció növeli a nők aggodalmát, hogy a HIV státuszuk más betegek és ezt követően a közösség tudomására jut. A HIV pozitív terhes nők és lányok két kórházi lapot kapnak (egyet a terhesgondozásra, egyet pedig az antiretrovirális terápiára); az ilyen és ehhez hasonló adminisztratív követelmények miatt félnek a betegek, hogy mások is megtudják a kórházban, hogy fertőzöttek. A kórházban van egy a HIV betegek részére fenntartott wellness központ, és a nők és a lányok tartanak attól, hogy valaki meglátja, hogy a kórháznak „annak az oldalára” mennek.

A lányok mennek el legkésőbb a kórházba fogamzásgátlás és terhesgondozás céljából, mivel bizalmatlanok és félnek attól, hogy a többi beteg megtudja, hogy miért vannak a kórházban és értesítik a családjuknak.

A HIV teszttől való félelem is kiváltó oka lehet a késői kórházlátogatásnak. A terhesgondozásra járó nőket nagyban buzdítják a HIV teszt elvégzésére (hogy szükség esetén az antiretrovirális terápiát minél előbb elkezdhessék). Bár a tesz a törvény értelmében nem kötelező, a gyakorlat szerint annak tekinthető. Néhány nő és lány nem áll készen arra, hogy kiderítse, hogy HIV pozitív-e vagy sem egy olyan környezetben, amely iránt bizalmatlansággal viseltetnek, és ahol magányosnak és sebezhetőnek érzik magukat.

A HIV teszttől való félelemhez közvetlenül kapcsolódik az attól való félelem, hogy a teszt eredménye mások tudomására jut. Ugyanis a HIV pozitív emberek megbélyegzése mai napig létezik a közösségben. Több nő is beszélt arról a félelmükről, hogy ha kiderülne, hogy betegek, partnerük vagy akár családjuk is hátat fordítana nekik. A HIV miatti nők ellen irányuló diszkrimináció – beleértve a fizikai és verbális erőszakot, valamint a rossz bánásmódot –, állandó jelleggel aggaszt a nőket és a lányokat, különösen azokat, akik nagyban függnek partnerüktől, családjuktól és közösségüktől.

A kórházakban uralkodó személyzeti állomány hiány azt eredményezi, hogy a nővérek túlhajszoltak és sokat kell várni az orvosi ellátásra. Amennyiben a nők alkalmazásban állnak, ez nehézségeket okozat, mivel sok munkáltató nem fizet azért az időért, amit a nők a kórházi látogatások miatt a munkától távol töltenek.

Az egészségügyi szolgáltatások megközelítése is nehézkes. Egyetlen kórház lát el egy nagy területet. Ennélfogva vannak, akiknek több mint 10 km-nyi távolságot kell megtenniük. Gyakran gyalogszerrel teszik meg az utat, tehát korán reggel kell elindulniuk hogy nyitásra odaérjenek a kórházba (és, hogy elkerüljék a hosszú várakozási időt). Mivel hajnalban még sötét van, fennáll a fizikai támadás vagy a szexuális erőszak veszélye. Máskülönben pénzt kell szerezniük taxira vagy tömegközlekedésre. Az út tömegközlekedéssel átlagosan 20 dél-afrikai randba (2 amerikai dollár) kerül, ami a szegény családok számára gyakran megfizethetetlen. Ezenfelül a tömegközlekedési rendszer nem kiterjedt. Így azok, akik nem akarnak vagy nem tudnak elgyalogolni a kórházih, kénytelenek taxit bérelni. A magánúton történő utazás költsége nagyban függ az autó vezetőjétől, de mindenképpen drágább a tömegközlekedésnél (nagyjából 50-100 rand, vagy 5-10 amerikai dollár). Mozgó kórházaknak kellene ellátniuk a közösséget, különösen tekintettel az elhagyatottabb részekre, olyan alapvető egészségügyi ellátást biztosítva, mint a fogamzásgátlás, a HIV vizsgálat, a különféle védőoltások beadása és egészségügyi szűrővizsgálatok. Azonban az Amnesty International tudomására jutott, hogy ezt a szolgáltatást sok helyen felfüggesztették professzionális sofőr hiányában.

Mentőautó sem állomásozik a kórháznál, mivel az egészségügyi körzetben egyetlen központi ügyfélszolgálat van mentőállomással együtt, a kórháztól mintegy 50 km-re. Ha érkezik mentőautó egyáltalán, akkor csak a nőket és a lányokat veszi fel a kórháznál vagy a rendőrségnél, de nem megy be Franciaország vagy KwaThandeka közösségeihez, mivel fél attól, hogy eltérítik és megtámadják. A vajúdó nőknek és lányoknak maguknak kell megoldaniuk a kórházba való eljutást. Tekinttel arra, hogy vajúdás közben nem tudnak elgyalogolni a kórházig, legtöbbjük taxit bérel, 80-150 randért (8-15 USD). Sokan kölcsönkérnek, de néhányuknak ez túl sok pénz, éppen ezért otthon hozzák világra gyermeküket.

A nők és a lányok nem kapnak átfogó tájékoztatást a szexuális és reproduktív egészségről és jogokról, beleértve a fogamzásgátlást és a családtervezést is. Szinte az összes esetben előre nem tervezett terhességről beszéltek a nők és a lányok, akikkel az Amnesty International elbeszélgetett. Sokan csak a teherbeesés után hallottak először a fogamzásgátlásról. Elmondták, hogy a kórházon kívül nagyon nehéz volt tájékozódni, vagy hozzájutni a fogamzásgátlóhoz és az óvszerhez, amivel meg tudták volna védeni magukat a HIV-től és az előre nem tervezett terhességtől. Az iskolákban elvileg beszélni kell a szexuális nevelésről az általános felvilágosító órák keretein belül, de néhány lánynak túl későn (16 éves koruk körül) vagy egyáltalán nem tartják meg ezeket az órákat. Azt homály fedi, hogy jelenleg mennyi tájékoztatást kapnak a gyerekek az iskolákban. Néhány civil szervezet látogatja az iskolákat, de ők a tájékoztatáson kívül másra nincsenek felhatalmazva: nem mutathatják be a védekezés különféle formáit és nem írhatnak fel fogamzásgátlót. Családgondozók és egészségjogi aktivisták járják KwaThandeka és Franciaország házait, hogy tájékoztassák az ott élőket a terhességről, családtervezésről és fogamzásgátlásról, de nem tudnak mindenkihez elmenni a források szűke miatt. Sok nő és lány felhagyott iskolai tanulmányaival, amikor kiderült, hogy terhes. Akik tájékozódni szerettek volna közülük, dühösek voltak, hogy a kórházban nem találtak szórólapokat. Mások az emelték ki, hogy az amsterdami könyvtárban csak két számítógép van, azokon is korlátozott az internethozzáférés, így még a tanultabb nők és lányok is nehezen tudnak tájékozódni.

Az alábbiakban egy kiemelkedő egyéni történetet mesélünk el, amely mindennaposnak számít a környéken. Szeretnénk így bemutatni a nehézségeket, amelyekkel a nőknek és a lányoknak szembe kell nézniük Amsterdamban.

Gloria 19 éves és egyedül neveli kétéves lányát. Lánya apjának hollétéről nincs tudomása. A férfi elhagyta őket, amikor Gloria elmondta neki, hogy terhes, és azóta sem találkoztak. Gloria lányával, rokkant édesanyjával, idős nagymamájával és négy fiatalabb, 6-15 éves testvérével. Glorai munkanélküli és a család állami szociális juttatásokból tartja fenn magát.

Gloria 15 évesen hagyta az iskolát, amikor édesanyja munkaképtelenné vált. Egyik napról a másikra Gloria, mint a legidősebb gyermek, a háztartás feje lett.

Annak ellenére, hogy az iskolában kaptak tájékoztatást a családtervezésről, Gloria nem gondolta, hogy erősködnie kellett volna, hogy öt évvel idősebb barátja óvszert használjon. Két hónap elteltével jött rá, hogy várandós (16 évesen), amikor barátja mondta neki, hogy szerinte a lány terhes. Gloria magától nem jött rá erre.

Rettegve családja reakciójától a 16 éves Gloria 30 percen keresztül gyalogolt az amsterdami kórházig, hogy elvégezzen egy terhességi tesztet. Ahelyett, hogy tájékoztatták és segítették volna, a nővérek megfeddték őt, számon kérték, hogy miért esett ilyen fiatalon teherbe és, hogy miért nem volt házas. Gloriát annyira lesokkolta és feldúlta ez a bánásmód, hogy még a teszt befejezése előtt elhagyta a kórházat és nem ment vissza.

Amikor Gloria elmondta barátjának, hogy tényleg állapotos, a férfi annyit mondott, hogy nem áll készen az apaságra. Azt akarta, hogy a lány vetesse el a gyermeket. Gloria azt felelte neki, hogy „én sem állok készen az anyaságra, de nem ölhetem meg a babát. Meg kell őt védenem”. Azóta sem hallott felőle és nem tudja, hogy hol tartózkodhat.

Gloria csak egy szomszédja tanácsára ment vissza a kórházba, aki, látván, hogy terhes, elmondta neki, hogy magáról és a babáról is gondoskodnia kell. Akkor már a nyolcadik hónapban járt.

Az első látogatásához hasonlóan a nővérek ismét kiabáltak vele, lehordták, hogy miért maradt otthon és miért nem ment el terhesgondozásra előbb. Gloria kórházi HIV tesztje pozitív lett. Azonnal elkezdték nála az antiretrovirális terápiát, hogy megakadályozzák, hogy a vírust a baba is elkapja.

Amikor Gloria vajúdni kezdett, taxival kellett bemennie a kórházba, ami 70 randba (7 USD) került. A kórházban úgy döntöttek, hogy a (legközelebbi) 46 km-re lévő Piet Retiefi kórházban kell világra hozni gyermekét. Mivel nincs mentőállomás Amsterdamban, Gloriának meg kellett várnia, amíg Piet Retiefből érkezik egy mentőautó. Egy óra várakozás után az autó megérkezett és Gloriát egyedül a kórházba szállították.

Amikor megérkeztek a Piet Retief kórházba, Gloriát a szülészetre vitték és mondták neki, hogy járkáljon vajúdás közben (de nem mondták el neki, hogy erre miért van szükség). Egy szobába került egy másik, szintén vajúdó nővel, és kettejüket órákra magukra hagyták, és csak annyit mondtak nekik, hogy járkáljanak fel és alá. Gloria nem kapott fájdalomcsillapítót és egy rövid ellenőrzés után nem is vizsgálták meg többet.

Órákkal később, amikor szülési fájdalmai erősödtek és erős késztetést érzett, hogy nyomjon, Gloria keresett egy nővért és elmondta neki, hogy hogyan érzi magát. A nővér elküldte a mellékhelységre. Gloria ellenállt és bizonygatta, hogy nyomnia kellene. Végül a nővér utasította, hogy feküdjön le és megvizsgálta. Már látszott a baba feje. További nővérek siettek segítségükre és a baba megszületett. A szülésnél orvos nem volt jelen.

Gloria lányával az éjszakát a kórházban töltötte, majd reggel hazaengedték őket. Unokatestvére segítségével mentek haza: először 45 percig gyalogoltak a helyi taxiállomáshoz, majd Amsterdamba visszaérvén újabb 30 perces gyaloglás következett.

Most a lánya egy eleven és egészséges kétéves. Gloria reméli, hogy egy nap befejezheti tanulmányait. Reggel ellátja lányát, édesanyját és nagymamáját, majd délután 2-kor, miután a testvérei hazaérnek az iskolából, elmegy délutáni órákra. Jelenleg csak néhány órára tud bejárni, de jövőre minden délután szeretne járni, hogy valóra váljon álma és szociális munkás legyen.

Háttér

Anyai halandóság Dél-Afrikában

A magas gyermekágyi halandósági arányok Dél-Afrikában jól dokumentáltak. Az elmúlt évtizedben a gyermekágyi halandósági arányok jelentősen megnövekedtek: a mutató szerint 100.000 születésre 269 halál jut. Sok elhalálozás elkerülhető lenne.

Dél-Afrikában a gyermekágyi halandóság vezető okai között van a gyermekágyi vérzés, a hipertónia és a terhességhez nem kapcsolodó betegségek (Non Pregnancy Related Illnesses (NPRI)); ezek főleg HIV pozitív várandós nőknél bekövetkező halálok tuberkolózissal és tüdőgyulladással súlyosbítva. Ezeket mind meg lehet előzni, és a terhesgondozáshoz való korábbi hozzáférés segíthetne, hogy az egészségügyi mutatók javuljanak.

A korai terhesgondozás során a várandós nők és lányok megfelelő tájékoztatást kaphatnak, ki lehet szűrni a terhesség körüli komplikációkat, a szexuális úton terjedő fertőzéseket (STI), a HIV-et, a cukorbetegséget, és más egészségügyi kockázatokat, ezen felül a leendő anyák gyógyszert és táplálék kiegészítőket kaphatnak. Az Egészségügyi Minisztérium adatai arról számolnak be, hogy a terhes nők és lányok több mint 50%-a csak a terhesség második felében megy el orvoshoz, annak ellenére, hogy egy kormányrendelet azt javasolja, hogy a 12-14. héten menjenek el. A elkerülhető anyai elhalálozások közel 25%-ánál a hiányos terhesgondozás játszott szerepet Dél-Afrikában 2008 és 2010 között.

Ugyanakkor, a Dél-Afrikában élő terhes nők közel 30%-a fertőzött HIV-el. Gert Sibande kerületben ez az arány 46% (lásd a 2010-es National Antenatal Sentinel HIV and Sypfilis Prevalence Survey in A főleg HIV-hez kapcsolódó „terhességhez nem kapcsolodó betegségek” (Non Pregnancy Related Illnesses (NPRI)) az anyai elhalálozások 40%-val hozhatók összefüggésbe. A legutóbbi nemzeti adatok becslése szerint az elhunyt terhes nők és lányok 70%-a HIV pozitív. A 2008-2010 időszakban az NPRI-ből eredő gyermekágyi halandóság áldozatainak 30%-a egyáltalán nem, vagy rendszertelenül részesültek terhesgondozásban.

A dél-afrikai Egészségügyi Minisztérium (DoH) elkötelezetten próbál javítani az anyák egészségügyi helyzetén. Politikai irányelvek segítségével biztatják arra a nőket és a lányokat, hogy a terhesség 14. hete előtt menjenek el orvoshoz. A nemzeti adatok szerint a terhesgondozásra járók aránya 90%, de sokkal alacsonyabb, pusztán 40% azok aránya, akik a 20. hét előtt elmennek orvoshoz.

Minden eset

Szólítsd fel online:

További információt kérek az új esetekről e-mailen vagy SMS-ben

Aláírásod feldolgozás alatt, kérlek várj...

Támogathatod az ügyet levél küldésével postán.

Mutasd a petíciót, amelyeket kiküldünk.

Petíció címzettje(i):

  • Mr. Gillion Mashego: Bizottsági tag, Egészségügyi Bizottság, Mpumalanga Tartomány

Követeljük:

  • Biztosítsa az Egészségügyi Minisztérium a hatékonyabb működésről szóló intézkedéseinek bevezetését az egészségügyi intézményekben, beleértve az ellenőrzési mechanizmusokat a személyes adatok kezeléséhez és magánélethez való jog megsértése esetén;
  • Az egészségügyi dolgozóknak biztosítson továbbképzést a betegek jogairól és az antidiszkriminációról;
  • Győződjön meg, hogy a Minisztérium azonnali intézkedéseket tesz az akadályok elhárításának érdekében, hogy a nők és lányok hozzáférhessenek a szülés előtti gondozáshoz és a sürgősségi ellátáshoz, beleértve a mentőt, és indítsák újra a mobil klinikákat.