Sürgős akció

Veszélyben az idei Kijev Pride

Ukrajna, Az akció indult: 2015/5/29, A petíció aktív

A Kijev Pride szervezői bejelentették, hogy az idei felvonulást június 6-án szeretnék megrendezni Ukrajna fővárosában. A felvonulás pontos idejét és útvonalát azonban még egyeztetni kell a hatóságokkal. A részletek tisztázása érdekében a szervezők, az Amnesty International ukrán szekciójával közösen, folyamatosan egyeztetnek a hatóságokkal. A város közigazgatási hivatala még korábban megígérte, hogy tető alá hoz egy megbeszélést május 18. és 22. között, azonban egyelőre nem volt megbeszélés, mivel a rendőrség szerint “még túl korai” a tervekről egyeztetni.

Legfrissebb hírek

6/162015

A Kijev Pride szervezőinek köszönőlevele

Levelet kaptunk a Kijev Pride szervezőitől. Tovább

6/62015

Homofób támadás a Kijev Pride ellen

A mai helyszíni rendőrségi intézkedéseken túl az ukrán hatóságoknak már korábban is fel kellett volna lépniük annak érdekében, hogy megelőzzék a Kijev Pride felvonulóit ért erőszakos támadásokat. A résztvevők közül többen megsérültek – nyilatkozta az Amnesty International. Tovább


2012-ben a Pride-ot a szervezőknek le kellett fújniuk a szélsőjobboldali csoportok fenyegetései miatt, ugyanis a rendőrség nem tudta garantálni a felvonulók biztonságát. 2014-ben szintén nem volt Pride, bár a rendőrség egy találkozón, amin az Amnesty International Ukrajna és a belügyminisztérium képviselői részt vettek, teljes támogatásukról biztosították a szervezőket, de az utolsó pillanatban kiderült, hogy mégsem tartják be ígéretüket.

A sokat késő egyeztetés és az a tény, hogy nincs egyértelmű elkötelezettség a rendőrség részéről, negatív hatással van a rendezvény megszervezésére, az ellentüntetőktől fenyegetéseitől való félelem miatt pedig könnyen lehet, hogy idén sem lesz Kijev Pride.

Háttér

Ukrajna a múltban rendszeresen semmibe vette az LMBTI emberek véleménynyilvánításhoz és szabad gyülekezéshez való jogának garantálását. 2012-ben a május 20-ra tervezett Pride-ot a szervezői lemondták mivel több súlyos fenyegetést kaptak szélsőjobboldali csoportoktól, és mivel a kijevi rendőrség nem volt hajlandó garantálni a felvonulók biztonságát, mert “emberek sérülnének meg” - mondták. 2014-ben a július 5-re tervezett felvonulást szintén nem tudták megtartani, miután a rendőrség – az utolsó pillanatban – jelezte a szervezőknek, hogy nem tudják a résztvevőket megvédeni az ellentüntetőktől. Kijev új polgármestere, Vitalij Klicsko 2014. június 27-én azt mondta, hogy “most nincs itt az idő az efféle szórakoztató rendezvényekre”.

2013-ban rendezték meg a valaha volt egyetlen sikeres Pride felvonulást Ukrajnában. Annak ellenére, hogy ez egy örömteli esemény volt, csalódottságra adott okot, hogy a város vezetése nem engedélyezte, hogy a menet a városközpontból induljon, helyette kényszerítették a szervezőket, hogy változtassanak az útvonalon, amivel megsértették a résztvevők gyülekezési jogát.

Ukrajnában az LMBTI emberek mindennap szembesülnek hátrányos megkülönböztetéssel, sokuk esik áldozatul erőszaknak vagy bántalmazásnak. A múltban az Amnesty International sok erőszakos támadást dokumentált, közülük néhányat maguk a hatóságok követtek el. Több ilyen támadás halállal végződött, és egyiket sem vizsgálták ki megfelelően. A hatóságok továbbra sem nyomozzák ki megfelelően és pártatlanul a homofób és transzfób gyűlölet-bűncselekményeket.

Minden eset

Szólítsd fel online:

További információt kérek az új esetekről e-mailen vagy SMS-ben

Aláírásod feldolgozás alatt, kérlek várj...

Támogathatod az ügyet üzenet küldésével e-mailben továbbá postán.

Mutasd a petíciót, amelyeket kiküldünk.

Petíció címzettje(i):

  • Arsen Avakov: belügyminiszter, Belügyminisztérium

Követeljük:

  • Biztosítsák, hogy az LMBTI aktivisták és a Kijev Pride más résztvevői is szabadon gyakorolhassák a véleménynyilvánításhoz és gyülekezéshez való jogukat;
  • azonnal biztosítsák támogatásukról a rendezvényt, és tegyenek meg minden szükséges lépést, hogy június 6-án garantálni tudják a felvonulók biztonságát;
  • tartsák tiszteletben és védjék meg az emberi jogokat Ukrajnában, ideértve az LMBTI emberek jogait is, különös tekintettel a véleménynyilvánításhoz és békés gyülekezéshez való jogot.