Küldj üzenetet a menekült jazidi nővéreknek, hogy tudják nincsenek egyedül

Görögország, Az akció indult: 2016/11/24, A petíció aktív

Kurtey, Ghazal, Karmey, Beshey és Noorey Észak-Irakból származó jazidi nők, akik 2014 augusztusában menekültek el az otthonaikból az Iszlám Állam etnikai tisztogatása elől.

A terroristák töb ezer jazidi férfit, nőt és gyereket raboltak el és kényszerítettek, hogy térjenek át az iszlámra. Több száz férfit hidegvérrel kivégeztek. A foglyul ejtett nőket megkínozták, megerőszakolták és férjhez kényszerítették, vagy eladták, időnként pedig szexrabszolgának ajándékozták oda őket. A fiatal fiúkat elválasztották a családjaiktól, és kiképző táborokba küldték őket.

A becslések szerint még nagyjából 3800 jazidi nő és gyerek van az Iszlám Állam fogságában. A belső menekültek több százezren vannak Irakban. Mások az országból is elmenekültek.

A jazidi nők nem érezték magukat biztonságban a görögországi Nea Kavala táborban, ezért egy „védelmi kört” alkottak maguk között.

„Nem használjuk a zuhanyzókat, egy hammámt (fürdő) építettünk a sátraink mellé.”

A nőket azóta egy másik táborba szállították át.

Írj meg személyes üzeneted és küldd el nekünk a kampany@amnesty.hu címre, mi pedig eljuttatjuk Kurtey, Ghazal, Karmey, Beshey és Noorey-nak.

Írd meg nekik, többek között, hogy:

mi érintett meg legjobban a történetükből

mit találsz inspirálónak bennük

te mit teszel a menekültekért és egy befogadóbb világért

Minden eset

Szólítsd fel online:

További információt kérek az új esetekről e-mailen vagy SMS-ben

Aláírásod feldolgozás alatt, kérlek várj...

Mutasd a petíciót, amelyeket kiküldünk.

Petíció címzettje(i):

Követeljük: