Sürgős akció

40 éve magánzárkában

Egyesült Államok, Az akció indult: 2015/12/4

Albert Woodfox egy rab Louisianaban, aki több mint 43 évvel ezelőtt került magánzárkába egy olyan bűncselekményért, amit állítása szerint nem követett el. Bár ítéletét még 2013 elején hatályon kívül helyezték, mivel az állami tisztviselők fellebbezést nyújtottak be szabadon engedése ellen, továbbra is börtönben van.

Legfrissebb hírek

2/222016

43 év után kiszabadult Albert Woodfox

43 év magánzárkában töltött év után 2016. február 19-én pénteken a louisianai hatóságok végre szabadon engedték Albert Woodfoxot. Tovább


Albert Woodfox büntetésének legnagyobb részét a Louisianai Állami Börtönben (az „Angolában”, ahogy a rabszolga-ültetvényt hívták, amire épült) töltötte. Albert majdnem 40 éven át napi legalább 23 órát töltött egyedül bezárva egy kis cellába, amelynek nem volt természetes megvilágítása, és ahol korlátozták a személyes holmijait, olvasnivalóit, és nem volt megfelelő kommunikációs lehetősége a rabtársaival. Megtagadták tőle a rehabilitációs és oktatási programokban való részvételt, valamint a munka lehetőségét is. Albert hetente mindössze 5-7 órára hagyhatta el a zárkáját, hogy zuhanyozzon, vagy eddzen. Ha az időjárás engedte, ebből heti legfeljebb 3 órát edzéssel tölthetett egyedül egy kültéri ketrecben.

2010 novemberében Albert Woodfox-ot átszállították a David Wade Javítóintézet egy magánzárkájába, hét órányira északra a családjától, és támogatóitól. Majdnem egyéves ottléte folyamán, miközben továbbra is elkülönítve tartották, ráadásul meztelen és testüregi motozásnak tették ki minden alkalommal, amikor ki- vagy bement cellájába – így akkor is, amikor zuhanyozni, edzeni vagy telefonálni ment –, még akkor is, ha bilincsben vitték, és a börtönfelügyelőkön kívül mással nem is került kapcsolatba.

2015 februárjában Albertet átszállították West Feliciana egyházközség St. Francisville-beli börtönébe, ami körülbelül 20 mérföldre található az Angolától. Jelenleg egy kicsi, elkülönített cellában tartják fogva, amelynek a korábbi rácsostól eltérően tömör vasból van az ajtaja – ez elvágja őt a külvilág hangjaitól, amiket az Angolában és a Wade-ben megszokhatott. A cellán kívül eltölthető idejét heti három órára csökkentették, a látogatási napok és órák számát megfelezték, a látogatások pedig továbbra is csak érintés mentesek lehetnek. Pozitív fejlemény, hogy Albertnek a cellájában már van saját zuhanyzója és telefonja.

Néhai vádlott-társával, Herman Wallace-szal együtt még az Angolában alapították meg a Fekete Párducok helyi szervezetét. Később csatlakozott hozzájuk Robert King, a három férfi pedig együtt indított kampányt a tisztességes bánásmódért, a börtönön belüli faji alapú szegregáció megszüntetéséért és a rabtársak körülményeinek javításáért, így börtönben elterjedt nemi erőszak és szexuális rabszolgaság felszámolásáért.

A férfiak, akiket még a 60-as évek végén börtönöztek be egymástól függetlenül elkövetett rablásokért, egy börtönőr 1972-es brutális meggyilkolása kapcsán váltak ismertté az „Angolai hármak” néven. Albert Woodfoxot és Herman Wallace-t életfogytiglani börtönre ítélték a bűntettért. Robert Kinget, aki a gyilkosság idején nem is tartózkodott az Angolában, a bűncselekmény miatt vizsgálati őrizetbe helyezték. Őt később elítélték egy rabtársa megöléséért, és egészen 2001-ig elkülönítve, vizsgálati őrizetben tartották, amikor is végül hosszú küzdelmek után sikerült bizonyítani ártatlanságát, és szabadon engedték.

Rövidebb időszakoktól eltekintve (ez Albert esetében összesen 3 és fél év) büntetésük idejét a férfiak magánzárkában töltötték el. Egyetlen esetet kivéve, nincs más olyan rab az Egyesült Államokban, aki olyan hosszú időt töltött volna elkülönítve, mint Albert Woodfox.

Albert Woodfox és Herman Wallace mindvégig fenntartották, hogy ártatlanok Brent Miller meggyilkolásában. Úgy gondolták, hogy a börtönben folytatott politikai aktivizmusuk miatt keverték bele őket az ügybe. Nincs tárgyi bizonyíték, ami a bűntényhez kötné őket, még a helyszínen talált véres ujjlenyomatok és más vérnyomok sem szólnak ellenük. A DNS-bizonyíték, ami tisztázhatta volna őket elveszett, az ítéletet pedig szinte teljes egészében a mostanra megdőlt tanúvallomásokra alapították. Az első tárgyalást követően fény derült arra, hogy az ügy koronatanúját, egy halálra ítélt visszaeső erőszaktevőt a börtönhatóság kedvezményekben részesített szerepéért a három férfi elítélésében: kegyelmet kapott, és szabadulhatott a börtönből. Más szemtanúk vallomásai ellentmondásosak és megbízhatatlanok voltak, köztük egy vak, valamint egy pszichotróp gyógyszerekkel kezelt rabé; több másik szemtanú pedig később visszavonta vallomását.

Teenie Rogers, a meggyilkolt börtönőr Brent Miller felesége nem hiszi, hogy Albert és Herman bűnösök lennének. „Ha nem ők követték el... - és úgy gondolom, hogy nem ők voltak – akkor az elmúlt 38 évük egy rémálom volt” - mondta. Teenie jelenleg együttműködik az Amnesty Internationallel, hogy igazságot szolgáltasson mind néhai férje, mind Albert Woodfox számára.

2000-ben Albert Woodfox, Herman Wallace, és Robert King polgári pert indított Louisiana állam ellen, amiatt, hogy szerintük fogvatartási körülményeik megsértik az Alkotmány 8. kiegészítésében foglalt alkotmányos védelmet (a „kegyetlen és szokatlan büntetésekkel” szemben), és amiért a tisztességes eljáráshoz való jogukat szisztematikusan figyelmen kívül hagyták. Az ügy célja, hogy véget vessen a felperesek hosszúra nyúlt elzártságának, valamint kártérítést is követel a férfiak számára. A kereset ezen kívül arra is kitér, hogy Albertet jelenleg is, de a másik két férfit is politikai nézeteik miatt tartották fogva, ami megsérti az Alkotmány első kiegészítését.

2007-ben Dalby bírónő, a szövetségi bíróság munkatársa javaslatot tett rá, hogy tagadják meg a louisianai hatóságoktól, hogy indítványt tehessenek arra, hogy a felperesek igényét elutasítsák. Elmondta, hogy ezek a férfiak olyan régóta élnek elkülönítve, hogy a bíróság még hasonlóval sem találkozott az amerikai jogtudomány történetében.

Herman Wallace 1974-es elítélését követően évtizedekbe telt, amíg fellebbezése végigment az igazságszolgáltatási rendszeren, míg végül 2013 júniusában gyógyíthatatlan májrákot diagnosztizáltak nála; eztán végre lehetőséget kapott egy meghallgatásra egy szövetségi bíróság előtt. Október 1-jén Herman ítéletét végre megsemmisítették (azon az alapon, hogy az őt 1973-ban elítélő esküdtszékből a nők ki voltak zárva), és elrendelték az azonnali szabadon bocsátását. Sajnálatos módon, Herman Wallace három nappal később, október 4-én elvesztette a rákkal szemben folytatott küzdelmét. Az egyetlen vigasz az, hogy Herman Wallace szabad emberként halt meg, bár szomorú, hogy nem engedték szabadon már hamarabb.

Albert Woodfox ügye is évtizedeken át folyt. Az emberölésért kiszabott eredeti ítéletét 1992-ben megsemmisítették azon az alapon, hogy 1973-ban tárgyalása nem volt tisztességes, azonban 1998-ban egy másik – az első, hibás tárgyalás helyébe lépő – tárgyaláson ismét elítélték, de ez is hibásnak bizonyult. 2008-ban újból megsemmisítették az ítéletet, mert az alkotmányt sértő hibákat találtak az 1998-as tárgyalásban, így nem megfelelő védelmet, ügyészi kötelességszegést, felmentő erejű bizonyíték figyelmen kívül hagyását, valamint faji alapú diszkriminációt. Egy erősen megosztott döntésében 2010-ben egy szövetségi fellebbviteli bíróság visszaállította ezt az ítéletet. Azonban Mr. Woodfox tovább küzdött ártatlansága bizonyításáért, és 2013 elején ítéletét harmadszor is megsemmisítették. Bár már nincs elítélve gyilkosságért, továbbra is fogva tartják, mivel az állam fellebbezést nyújtott be szabadon engedése ellen.

Louisiana állam – illetve tulajdonképpen Louisiana főügyésze – kitartóan megfellebbez minden, Albert javát szolgáló jogi döntést. Mindezt karrierje érdekében teszi, és mert közeli barátai, akik részt vettek a perben, ezen ügy köré építették karrierjüket. Mindeközben úgy tűnik, hogy szem elől tévesztette a célt, hogy igazságot szolgáltasson Teenie Rogersnek (a meggyilkolt őr özvegyének), és inkább az Albert és Herman elleni bosszúhadjárat mellé állt. E kampány Herman Wallace-nak az életébe került. Célunk, hogy ugyanez ne történhessen meg Albert Woodfox-szal.

2015. június 8-án egy szövetségi bíró kiadott egy feltétel nélküli utasítást arra, hogy Albert Woodfox-ot azonnal engedjék szabadon, valamint hogy az államnak ne legyen lehetősége őt újból felelősségre vonni. Az állam azonnal megfellebbezte ezt a döntést, egy fellebbviteli bíróság pedig ennek értelmében felfüggesztette Woodfox szabadulásának lehetőségét azzal, hogy a kérdést majd most ősz végén fogják megtárgyalni. Addig is, Albertnek börtönben kell maradnia. A szeptember 2-ai szóbeli meghallgatást követően valamikor idén év végére várható a fellebbviteli bíróság döntése (bár korábban erre 15 hónapot kellett várni).

Bár Albert eredeti bűneiért kiszabott büntetése már régen lejárt, egy sor egészségügyi problémával küzd; fogva tartásának körülményei és mozgásszegény életmódja pedig csak súlyosbítják ezeket. Az Amnesty International arra szólítja fel a louisianai hatóságokat, hogy vessenek véget az Albert Woodfox-szal szembeni kegyetlen, embertelen és megalázó bánásmódnak, és azonnal engedjék őt szabadon.

Minden eset

Köszönjük, hogy te is kiálltál az ügy mellett

43 év magánzárkában töltött év után 2016. február 19-én pénteken a louisianai hatóságok végre szabadon engedték Albert Woodfoxot.

Következő követelésekkel küldtük el aláírásaitokat:

  • Azonnal engedjék szabadon a börtönből Albert Woodfox-ot

Petíció címzettje(i):

  • Buddy Caldwell: főügyész, A Főügyész Hivatala