Minden reggel kinézek a nappalim ablakán, hogy megnézzem milyen idő van és lássam az üres teret a felhőkarcolók és az apartmanok között, ahol egykor az Világkereskedelmi Központ ikertornyai álltak.
Emlékeim a félelemről, a bizonytalanságról és a gyászról, amit aznap éreztem, és a képek, ahogy a tornyok égnek, majd összeomlanak, mind-mind visszatérnek. A New York, Washington DC és Pennsylvania ellen elkövetett támadások emberiség elleni bűntettek voltak. Tíz éve várom már, hogy azokat, akik mindezért felelősek voltak, állítsák az igazságszolgáltatás elé.
Ehelyett az amerikai kormány kínzást, vád nélküli letartóztatásokat, titkos börtönöket, igazságtalan bírósági eljárásokat, jogtalan gyilkosságokat, ”eltűnéseket”, vég nélküli globális háborút és egyéb emberi jogi jogsértéseket követ el a jog és a biztonság nevében – minden irónia nélkül hangoztatják ezt.
2012 január 11-én volt 10 éve, hogy Guantánamo megnyílt – Amerika notórius, „a terror elleni háborút” kiszolgáló börtöne, ahol jogtalanul tartottak foga és hallgattak ki embereket – és mára az egész világon az USA által elkövetett emberi jogi jogsértések első számú szimbólumává vált.
A 2007-es választási kampány során Barack Obama és John McCain is azt hangoztatta, hogy bezárnák a guantánamói börtönt. A választások után az ügyet azonban arra használtak egyes, a félelmet terjesztő politikusok, hogy politikai hasznot kovácsoljanak belőle. Az Elnök elállt terveitől.
Január 23-án, egy évvel és egy nappal azután, hogy Obama elnöki utasítást adott a guantánamói börtön bezárására, az Amnesty International egy 164.058 aláírással ellátott petíciót adott át a Fehér Háznak, amelyet a guantánamói börtön bezárása és az emberi jogok megsértése ellen gyűjtöttünk a világ több pontján.
Lelkesítő a politikai és szociális szférák nagy aktivitása az ügyben. Occupy-térfoglalók, liberálisok, konzervatívok, katonatisztek, a 9/11-ben érintett családok, keresztények, zsidók és muzulmánok csoportjai egybehangzóan elítélik azt, hogy politikusok elvehetik tőlünk az emberi jogainkat.
Az út, amit a Nemzeti Védelmi Engedélyezés (National Defense Authorization Act) törvénye és intézkedési tavaly kijelöltek azzal, hogy továbbra is elmismásoljak a határozatlan idejű őrizetbe vételeket és más emberi jogi jogsértéseket úgy tűnik ahhoz vezet, hogy a guantánamói börtön még sokáig nyitva marad, mi több, bővülni fog.
Az USA különböző államainak polgárai és a világ más országaiból résztvevők is egyhangúan jelentették ki: „Ne az én nevemben!” Washingtontól Tripoliig, Chicagótól Párizsig és Dallastól Londonig az emberek január 11-et jelöltek meg arra, hogy követeljék az Egyesült Államok kormányától az emberi jogok tekinteteben eddig követett útjuk megváltoztatását.
Január 24-én tartja az Elnök az éves állami beszédét. Valószínűtlen, hogy ő vagy más politikusok megemlítsék az emberi jogok helyzetét Amerikában, de mi emberek meg fogjuk tenni.
Ezt követeli mind a 10 évvel ezelőtti tragédia, mind az amerikai kormány arra adott siralmas válasza.
Zeke Johnson
Amnesty International
NYC
Eredetileg megjelent: http://livewire.amnesty.org/2012/01/23/more-than-160000-voices-call-on-obama-to-close-guantanamo/
Fordította Kovács Melinda, az Amnesty International Magyarország önkéntese, a fordító csapat tagja.
