Az Amnesty International az alkotmányozási folyamat kezdetétől aggodalmát fejezte ki, hogy az év első napján hatályba lépő új magyar Alaptörvény számos olyan rendelkezést tartalmaz, amely ellentétes bizonyos nemzetközi emberi jogi normákkal és a korábbi rendszerváltó alkotmányhoz képest visszalépést jelent.

Ezen rendelkezések egyike az L) cikk, amely szerint Magyarország védi a házasság intézményét mint férfi és nő között, önkéntes elhatározás alapján létrejött életközösséget, valamint a családot mint a nemzet fennmaradásának alapját. A jogszabályhely alapján egyértelmű, hogy a családjogi jogintézmények közül az egyik legfontosabb, a házasság lehetőségét elzárja azok elől, akik azonos nemű partnerrel létesítenének ilyen kapcsolatot. Az LMBT-közösséggel szembeni intézményes diszkrimináció újabb esetével találjunk magunkat szembe, nem gondolja azonban ezt mindenki így.

A múlt hét folyamán az Ifjúsági Kereszténydemokrata Szövetség (IKSZ) amellett, hogy bírálta az Amnesty International állásfoglalását azt írta, hogy nemcsak a természet rendje, de a strasbourgi Emberi Jogok Európai Bírósága 2010. június 25-i ítélete is kimondta, hogy az egynemű személyek házassága nem tartozik az egyetemes emberi jogok körébe, így az európai országok nem kötelesek engedélyezni ezt a jogintézményt.

Az IKSZ véleményével kapcsolatban két dolog érdemel figyelmet. Egyrészről: a strasbourgi bíróság az elmúlt évek során, jogfejlesztő és jogkiterjesztő értelmezéssel eljutott ahhoz a legmesszebb lévő ponthoz, amelyhez az Emberi Jogok Európai Egyezménye szövegszerűen engedte. A grémium expressis verbis rögzítette, hogy a házasság manapság olyan átfogó életközösség, amelyet heteroszexuális és homoszexuális párok egyaránt vállalhatnak. A korábban a házasságot kizárólag férfi és nő kapcsolataként értelmező strasbourgi gyakorlat ugyanis ma már az együttélés e formáját nem kizárólag a különneműek számára fenntartott intézményként definiálja. 2010. nyarán, a Schalk és Kopf kontra Ausztria ügyben[1] hozott ítéletben a Bíróság a meleg párokat már családként ismerte el, és kimondta „mesterséges lenne fenntartani azt az álláspontot, hogy a heteroszexuális párokkal ellentétben az Egyezmény 8. cikkében foglalt ’családi élet’ fogalma nem foglalja magában az azonos neműek közötti párkapcsolatokat”. Ugyan az Egyezmény 12. cikke által biztosított házasságkötéshez való joggal kapcsolatban az EJEB valóban nem állapított meg egyezménysértést, de forradalmi lépést tett akkor, amikor megjegyezte, „a 12. cikkben megfogalmazott házasságkötéshez való jognak [nem] minden körülmények között a férfiak és nők közötti házasságra kell korlátozódnia.”

A másik felvetéssel kapcsolatban megjegyzendő, hogy épp a természetjognak, vagyis a hatályos és tételezett pozitív jog felett álló, magasabb rendű normáknak köszönhető számos emberi jogi szempontból kiemelkedő jelentőségű eredmény. Gondolhatunk itt a valamennyi ember egyenlőnek született és egyenlő jogokkal bíró entitás eszményére, vagy a XX. századi háborús bűnösök megbüntetésére, akik védekezésük alapjaként arra hivatkoztak, hogy a hatályos állami jogszabályok szerint cselekedtek, vagyis őket ebben a körben felelősség nem terheli. A természetjog alapjaiban járult hozzá a szabad egyenlőség, egyenjogúság gondolatának megvalósulásához az elmúlt évszázadokban. Érthetetlen hát, hogy a természetjog rendjével miért volna összeegyeztethetetlen a mind teljesebb állampolgári jogegyenlőség, hogy mindez miként állhatna szemben a jogkiterjesztés céljával.

Elgondolkodtató, hogy a jogcsorbítás igazolásául olyan érveket említenek, amelyek épp a jogkiterjesztés irányába mutatnak. Érdekes és félrevezető interpretációja ez a valóságnak.

Írta Uszkiewicz Erik az Amnesty International Magyarország tagja, LMBT csoportjának egyik alapítója. A cikk a szerző véleményét tükrözi, nem minősül az Amnesty International hivatalos álláspontjának.