Az Amnesty International örömmel fogadta a 20 éves aktivista Jabbar Savalan szabadon engedését, ugyanakkor ismételten felszólította az azerbajdzsáni hatóságokat, hogy engedjék szabadon azt a több mint 16 politikai foglyot, akiket egy áprilisi békés tüntetéssorozatot követően börtönöztek be.
Jabbar Savalant tegnap este engedték szabadon, hogy családjával ünnepelhessen, miután elnöki kegyelmet kapott.
John Dalhusien, az Amnesty International megbízott európai- és közép-ázsiai igazgatója a következőket mondta: „Természetesen egy politikai fogoly szabadon engedése mindig okot ad az ünneplésre. Nagyon örülünk Jabbar-nak és a családjának. Fontos, hogy ezt az ítéletet hatályon kívül helyezték és jó hírét visszaállították.”
Ez az ügy december elején egyike volt az Amnesty International „Levélíró Maraton” programjának, mely során több százezer ember és több mint 80 ország fogott össze az emberi jogok tiszteletét követelve. Jabbar Savalan szabadon engedését megelőzően több mint egy millió kérelem érkezett. Az Amnesty International UK szintén új figyelem-felkeltési módszerrel élt, közzétéve az azerbajdzsáni Facebook felhasználók körében az Amnesty kampányát világszerte támogató emberek számát.
Jabbar Savalan azt mondta az Amnesty International-nek:
„Jó érzés újra a barátaimmal lenni. Jól érzem magam most, hogy találkozhatok velük és a családommal”
„Az Amnesty International az emberi jogok és a szabadság jelképe, nem csak Azerbajdzsánban, hanem az egész világon. Hálás vagyok a szervezetük és más szervezetek kemény munkájáért, ők a szabadságért küzdenek Azerbajdzsánban”
Jabbar Savalant február 5-én tartóztatták le és vádolták meg kábítószer-birtoklással, annak másnapján, hogy az egyiptomiakhoz hasonló kormányellenes tüntetésekre buzdított a Facebook-on. Kényszer alatt tett vallomására alapozva ítélték el, melyet ügyvédi jelenlét nélkül tett, figyelmen kívül hagyva, hogy a vérében nem találtak droghasználatra utaló nyomokat.
Márciusban és áprilisban több százan vonultak Azerbajdzsán utcáin a kormányzati korrupció ellen tüntetve és igazságos választásokat, valamint az emberi jogok tiszteletben tartását követelve. Az Amnesty International jelentése: „A tavasz, amely nem borult virágba: A szabadság elfojtva Azerbajdzsánban” (The Spring that Never Blossomed: Freedom of Expression in Azerbaijan ) dokumentálja hogyan tartóztattak le több száz tüntetőt és hogy 16 feltételezett szervezőt tisztességtelen tárgyalásokon ítéltek hosszú távú börtönbüntetésekre.
John Dalhusien hozzátette:
„Szívből örülünk Jabbar szabadon engedésének, mint első lépésnek, de még mindig van 16 bebörtönzött politikai fogoly, a tavaszi tüntetések óta. Az ő szabadon elngedésük elengedhetetlen az igazságszolgáltatás nevében”
Szólítsd fel Azerbajdzsán miniszterelnökét arra, hogy felülvizsgálja Jabbar ítéletét és szabadon engedje a másik 16 politikai foglyot: amnesty.org.uk/jabbar címet.
Jabbar Savalan letartóztatása csak megerősítette elszántságát az alapvető emberi jogokért folytatott küzdelmében, melyeket megtagadott tőle az azerbajdzsáni rezsim. Úgy fogalmazott:
„Nem fog minket elijeszteni a börtön vagy a büntetés. Letartóztathatnak, de nem törhetnek meg minket. Jogunk van a szólásszabadsághoz, ahogy mindenkinek. Folytatjuk a harcot.”
2012 májusában nemzetközi figyelem fog Azerbajdzsánra irányulni, mivel az ország ad otthont a 2012-es Eurovíziós dalfesztiválnak. Az azerbajdzsáni aktivisták ezt a lehetőséget arra használják fel, hogy a világ figyelmét a hatóságok emberi jogokkal történő visszaélésére irányítsák, amiben az Amnesty International támogatja őket.
Fordította Pál Viktória az Amnesty International Magyarország fordító csoportjának önkéntese.
Aktivizmusról bővebben: www.amnesty.hu/aktivizmus

