csütörtök, május 17, 2012
   
TEXT_SIZE
2011. március 04.

Az Amnesty International szükségesnek tartja a civil konzultációt az Európai Roma Keretstratégiáról

Az Amnesty International is részt vett az Európa Ház hazai civil szervezet mai rendezvényén, amelynek célja a soros magyar EU-elnökség első két havi munkájának kiértékelése volt, a civil társadalom résztvevőivel.

 

Az „Egyharmad mögöttünk – kétharmad (még) előttünk" (http://www.eucivil.hu/article.php?pId=1943) elnevezésű rendezvény meghívott előadója Ódor Bálint EU-ügyekért felelős helyettes államtitkár volt, aki a jelenleg is folyamatban lévő európai ügyek előmeneteléről számolt be a hallgatóság részére.

Bár az államtitkár úr részletekbe menően az EU gazdasági és monetáris stratégiáját, az Unió bővítését, valamint a kidolgozás alatt álló közös energiapolitikát taglalta, az előadást követő kérdések során lehetőség nyílt az általa nem tárgyalt témák, köztük az Európai Roma Keretstratégia felhozására.

Jeney Orsolya, az Amnesty International Magyarország igazgatója egyenes kérdést tett fel a helyettes államtitkár úrnak, azt firtatva, hogy „mikor és milyen módon képzeli el az elnökség a civil szervezetek bevonását a konzultációs folyamatba". A nem kormányzati szakmai szervezetekkel eddig nem történt egyeztetés.

Az Amnesty International üdvözli Ódor Bálint EU-ügyekért felelős helyettes államtitkár válaszát, amelyben ígéretet tett arra, hogy megfontolják a civil szervezetek részvételét az április 7-8-án, Budapesten tartandó Egyesített Európai Roma Platform ülésén.

Módosítás: 2011. március 04.
© 2012 Amnesty International Magyarország globe A weboldalt Rátonyi András készítette